VICTORY

-Azt hiszem meg is volnánk – mosolyodott el Bill.

-Te mire gondoltál?

-Olivia megy bot- ra, egyedül – kezdte. – Ott tud egyedül érvényesülni, és társ nélkül furcsa mód könnyebben halad. Gus és Geo… Szerintem ők mentjenek top- ra, mi pedig ketten menjünk mid- re.

Tom ravaszan elmosolyodott.

-Sejtettem, hogy ezt fogod mondani, de szerintem te is láttad, hogy Georg leginkább mid- en használható. Gus igen, ő maradhat fent, de Geo nem.

Bill vonásai kissé megkeményedtek, majd kissé lehajtotta a fejét. Tudta, hogy ez így van, és hogy ő maga is inkább top- ra való, de nem tudta kimondani a szavakat.

-Én… Sajnálom.

Tom meglepetten fordult felé. Arra számított, hogy tiltakozni fog, vagy bizonygatja, hogy Geo igenis nagyon jól ellesz top- on, de nem azt, hogy bocsánatot kér a… Miért is?

-Sajnálomsajnálomsajnálomsajnálom…

-Bill! Figyelsz rám? Bill! – Hiába szólongatta, egyre csak kétségbeesettebben ismételgette, hogy sajnálja. Végül nem volt mit tenni, felállt és felrántva az öccsét a helyéről, átölelte. Bill egyből elhallgatott, és kicsit meg is lepődött, mivel pillanatokig nem szólalt meg, utána viszont Tom vállának döntötte a fejét.

-Nem akarok nélküled játszani – vallotta be végül, és kicsit megkönnyebbültnek érezte magát, de ugyan akkor zavarba jött, hogy ezt ki kellett mondani. Azt remélte, Tom magától is tudja…

-Nyugi! – suttogta, és lágyan simogatni kezdte a fejét, miközben a homlokára nyomott pár puszit. – Végig ott leszek melletted. Egy szobában leszünk.

-De azt akarom, hogy mellettem harcolj!

-És én is melletted szeretnék lenni, de hogy megkönnyítsük a győzelmet, helyet kell cserélned Geo- val!

-Miért? Miért kell „megkönnyíteni”? Miért baj az, ha nagyobb a kihívás? – Már majdnem eleredtek a könnyei, de visszatartotta őket, ameddig csak lehetett. Erősnek akart látszani, még ha nem is volt az.

-Ha saját magunknak nehezítenénk a játékot, az ugyan mire lenne jó? – kérdezte, mire Billnek egyetlen egy jó érv sem jutott eszébe. Semmi sem jutott eszébe, mintha csak megállt volna az agya egy percre. Halkan, szakadozottan és rendszertelenül vette a levegőt, és hirtelen nem tudta, mit kéne tennie. Borzasztóan megijedt.

-De héj! – tolta el kicsit magától Tom, épp annyira, hogy a szemébe tudjon nézni. – Már azért megéri majd nyerni, hogy a nexus- nál találkozzunk!

Bill válaszként csak valami ’persze’ féleséget hümmögött, majd visszabújt Tomhoz, aki szorosan átölelte.

-Játszunk – suttogta Bill. – Kérlek, Tomi! Játszani szeretnék!

-Mit szeretnél? LoL vagy HotS? Vagy WoW? Bármit játszhatunk – mondta, miközben a háta simogatásával próbálta nyugtatni.

-Nem úgy értettem – Immáron magától húzódott el, átkarolta Tom nyakát, majd könnyes szemekkel és halványan mosolyogva nézett a szemébe. – Játszani szeretnék!

Tom egy darabig értetlenül nézett rá, majd amikor tudatosult, hogy Bill mire is próbál célozgatni, kissé meglepődött.

-Leesett? – mosolyodott el.

-Le, és nagyot koppant – mosolyodott el ő is, majd félresimított egy tincset Bill szeméből. – Ne haragudj! De muszáj lesz, ha…

-Most nem akarok erről beszélni – vágott a szavába, majd a szemébe nézett azzal a tekintettel, amit már Tom látott korábban, a fürdőszobában. Szeretett volna valamit, de kissé tétovázott, most viszont úgy tűnt összeszedte minden bátorságát. Behunyta a szemeit és Ő csókolta meg Tomot, amire eddig az elmúlt évek során nem volt példa. Nem volt elmélyült csók, vagy épp szenvedélyes, de még a nyelvüket sem használták, csak egy pár másodpercig tartó, egyszerű csók, mégis Bill nagyon büszke volt magára, hogy végre meg merte tenni. Elhúzódni azonban nem volt ideje, ugyanis Tom abban a pillanatban a tarkójához kapott és ott tartotta Bill fejét. Az arcuk alig volt egy centire egymástól és érezték egymás lélegzetvételeit. Miközben Bill nem merte kinyitni a szemét, Tom egy puszit nyomott az orrhegyére, amitől mindketten elmosolyodtak.

-Szeretlek, Tomi – suttogta, majd óvatosan kinyitotta a szemeit.

-Én is szeretlek – mondta, majd megszűntette a maradék távolságot kettejük közt.

Bill érezte, hogy újra bekönnyesedik a szeme, de most nem a kétségbeesettség miatt, hanem a boldogságtól. Nem tudta volna megmondani, mióta voltak együtt Tommal, de még mindig ugyan olyan heves érzéseket váltott ki belőle minden érintés, pillantás, az illata, a csókok és minden más. Nem remélte, hogy ez örökre így is marad. Tudta, hogy így marad. Akármennyire is irrelevánsnak, lányosnak vagy klisésnek hangzott is, de Tom mellett akart megöregedni, mellette akarta leélni az életét, de hogy elmondja, ahhoz még nem volt bátorsága.

Miután a csók véget ért, Tom megpróbálta letörölgetni az öccse könnyeit, de abban a pillanatban újabbak jöttek. Tudta, hogy ezek örömkönnyek, de így még csak annyira sem akarta látni őket. Nem érdemelte meg őket.

-Gyere, menjünk! – suttogta Billnek, aki lelkesen bólintott és követte Tomot a szomszéd szobába.

                Olivia nem jutott szóhoz, ahogy Moe sem, habár ő tudott volna mit mondani, de egyszerűen nem jött ki hang a torkán. Percekig nem szólaltak meg, csak ültek, és bámulták a képernyőt, ahol még mindig nem állt le a Team Speak beszélgetés, és lehetett hallani, ahogy a léptek eltávolodnak és kinyílik, majd becsukódik egy ajtó a túloldalon.

Amint észbekapott, Olivia gyorsan kinyomta, hogy az esetlegesen áthallatszódó részletekről lemaradhasson.

-Most… mondhatom, hogy én megmondtam? – törte meg végül a csendet Moe.

-Te megmondtad – mondta Olivia, furcsán üres hangon, mire Moe felpattant és mellette termett.

-Mit gondolsz erről? – kérdezte.

-Miről? – fordult felé Olivia egyszerűen jelentéktelen tekintettel, mintha az előbb a világ legmegszokottabb dolgának lettek volna fültanúi.

-Ez még kérdés? Vérfertőzés, ember! – rázogatta meg Moe, de Olivia csak elhúzódott.

-Hát… Igazság szerint… - vett egy mély levegőt a folytatáshoz. – Igazság szerint, szerintem cukik – mosolyodott el.

Moe dermedten állt előtte, kissé még mindig sokkos tekintettel az előbbi miatt. Valahogy nem sikerült értelmeznie Olivia szavait.

-Most mi a bajod? – kérdezte kissé ingerültebben, mint ahogy eredetileg akarta. – Mindketten srácok, még csak teherbe sem ejtheti. Habár…

-Te hogy tudod ezt ilyen könnyen kezelni? – fintorgott Moe.

-Most mond, hogy nem aranyosak. A szádból akarom hallani, most!

-Aranyosak, aranyosak, igen, de IKREK, BASSZUS! – emelte fel a hangját. – Ez így nem helyes!

-Miért nem?

-Mert ikrek!

-És? Csak mert szorosabb a kötelékük, ez azt jelenti, hogy nem szerethetik egymást… másképp?

-Össze- vissza beszélsz – rázta meg rosszallóan a fejét Moe.

-Inkább te beszélsz össze- vissza – állapította meg Olivia, majd visszafordult a laptophoz. – És most inkább emésztgesd a témát, amíg én megírom a többieknek, hogy mi a helyzet.

-Megírod nekik, hogy ezek épp az előbb falták egymás ajkát?

-Nem – morogta. – Ezt titokban tartjuk, még Bill és Tom előtt is. Azt írom nekik, hogy ki hova került.

-Mi?

-Tudod. Bot, mid, top…

-Oh, értem – mondta Moe, majd sóhajtott egy nagyot és eltűnt.

„saiv_ilo0312: felvehetnéd a mobilod… -_-„

                Tom felemelte a mobilját az asztalról. A képernyőn ismeretlen szám villogott, és egy tucat nem fogadott hívást is jelzett.

-Hallo?

-Na, végre! – morgott bele Olivia. – Minek van telefonod, ha nem veszed fel?

-Le volt némítva – magyarázta.

-Otthon?

-Hát most…

-Mindegy! A lényeg, hogy fél óra múlva nálatok leszek! – tért a lényegre, habár egy fáradt nyögésnél nagyobb lelkesedést várt.

-Mostantól szokásod, hogy mindig nálunk lógsz? – sóhajtotta Tom. – Ennyi erővel már ide is költözhetnél…

-Cuki vagy, amikor hülye vagy – morogta szarkasztikusan Olivia.

-Oh, ugyan! Csak mond, hogy nem szeretnél! – vigyorodott el Tom ravaszan. – Nem felejtettem ám el, milyen lelkes voltál velem kapcsolatban nem is olyan rég…

-Annak már vége – vágta rá idegesen Olivia.

-Tényleg? Valahogy ebben én nem vagyok biztos…

-Te meg mi a szarról beszélsz? – Nem akart veszekedni vagy akár felemelni a hangját, de Tom kezdte kiborítani.

-Tegyünk egy fogadást! – ajánlotta Tom. – Ha tíz perc múlva ideérsz, akkor elhiszem, hogy már nem vagy belém zúgva. Ha viszont késel, kapok tőled valamit…

-Mit?

-Már nem lenne érdekes a játék, ha lelőném a poént, vagy nincs igazam? – kérdezte.

-Ennek mi értelme?

-Ha nem fogadod el, akkor azzal csak azt bizonyítod, hogy még mindig rólam álmodozol…

-Nem álmodozom rólad! Hagyjál már! – kiáltott bele a vonalba Olivia. – Hogy lehetsz ennyire egoista?

-Tíz másodperced van meggondolni. Tíz, kilenc…

-Várj, várj! Mond el még egyszer, hogy volt!

-…hét, hat... – folytatta a számolást Tom.

-Jó, jó! De ígérd meg, hogy nem kérsz semmi olyasmit…

-…négy…

-Tom, ígérd meg!

-…három…

-Tom!

-…kettő…

-OKÉ, oké! Tíz perc – ment bele kelletlenül a lány.

-Figyelem az órát – mondta búcsúzásképpen, majd kinyomta és hátradőlt a székében.

-Gonosz vagy vele – jegyezte meg Bill, és habár próbált komolyan nézni rá, nem tudta elrejteni a vigyorát.

-Néha én is szórakozhatok kicsit, nem? – fordult felé, majd kacsintott, mire Bill halkan felkuncogott.

                Olivia buzgón nyomkodta a csengőt, amíg Tom ajtót nem nyitott. Odakint már sötétedett, így nem zavarta annyira őt az erős fény.

-Itt vagyok, most örülsz? – morogta köszönés nélkül a lány.

-Tizenkét perc.

Tom csak ennyit mondott, majd becsukta az ajtót és elindult a konyhába.

-Most szívatsz, ugye? – tárta szét a karjait, majd követte Tomot, aki engedett magának egy pohár vizet.

-Megmondtam. Vagy ideérsz tíz perc alatt, vagy adnod kell valamit.

Olivia morgott valamit az orra alatt, amit Tom nem hallott tisztán, de valami káromkodásféleség lehetett. – Ki vele, mit akarsz?

-A bugyid – jelentette ki Tom haláli nyugalommal az arcán, majd belekortyolt a pohár vízbe.

Olivia egy darabig nem tudott megszólalni. Érezte, ahogy lassacskán cékla vörössé válik az arca, és ezer fokon forr az agya, és remélte, hogy csak rosszul hallotta. Lehet, hogy azt akarta mondani, hogy a holmid, vagy a sulid, vagy bulid, vagy a nyuszid, vagy a búcsúpuszid…

-Hogy mit?

-Talán rosszul hallasz? – Tom letette a poharat az asztalra. – Azt mondtam kérem a bugyid!

-Úgy volt, hogy semmi ilyesmit nem kérhetsz! – rivallt rá a lány.

-Én nem emlékszem ilyesmire – rántott vállat, majd mintha ez lenne a világ legtermészetesebb kérése, és elindult vissza az emeletre. – Odafent van a fürdő. Ha szégyenlős vagy, használhatod…

-Nem képzeled, hogy komolyan odaadom, ugye? – kiáltott rá.

Tom a lépcső előtt megállt, és visszafordult Oliviához.

-Azt hittem megegyeztünk. Ha nem tartod be, akkor hogy bízhatnék meg benned, mint csapattársban? – kérdezte, majd féloldalas mosoly jelent meg az arcán. – Bill ennek nem fog örülni…

-Miért kell neked annyira a fehérneműm? – kérdezte a lány lesütött szemekkel.

-Miért érdekel? – nevetett fel, majd elindult fel a lépcsőn. – Szerintem egy bugyi nem ér annyit, mint két ember bizalma…

Olivia pár perc dermedtség után leült az asztalhoz és a tenyerébe temette a homlokát. Miféle idióta, perverz barom ez, hogy váltságdíjként a bugyiját kéri. És még felajánlja, hogy használHATja a fürdőszobát. Persze, majd előtte fog vetkőzni…

-Sosem fogom megérteni, hogy szeretheted pont őt… - jegyezte meg fejcsóválva Moe.

-ÉN NEM SZERETEM!!!

                -Mi tartott ilyen sokáig? – fordult hátra Tom, amikor Olivia belépett a szobába.

-Zacskót kerestem – morogta, majd Tomhoz vágta azt.

-Oh, nem kellett volna – mondta, majd Billhez fordult. – Tessék!

-Köszi – Szélesen elmosolyodott, majd kotorászni kezdett a zacskóban.

-Nem is... Mi van? – értetlenkedett Olivia.

-Köszi Liv – hálálkodott Bill egy kedves mosollyal, majd összekötötte a zacskó tetejét és maga mellé tette a földre.

-Én már tényleg nem értem…

-Azt mondta kell neki egy bugyi. Nem mondta el mihez, csak annyit tudok, hogy meglepetés – magyarázta Tom. – Én pedig szereztem neki egyet.

-Vicces lesz! – szólt hozzá Bill.

-És miért nem vettetek magatoknak? Oh, nem… De akkor miért nem rendeltetek a netről?

-Gondoltam szórakozok egy kicsit – dugta ki a nyelvét Tom. – Na, meg persze így ingyen volt…

-És miért pont velem kellett szórakozni? – rivallt rájuk, amitől Bill kissé összerezzent.

-Virág nő az agyad helyén? – nézett rá csalódottan Tom. – Te vagy az egyetlen csaj-ismerősünk.

-És nem lehetett volna simán kérni? Tudod, mondjuk úgy, hogy: „Szia Olivia! Tudjuk, hogy furcsa kérés, de nem tudnál kölcsön adni nekünk az egyik alsóneműd?”

-Mondtam már, így szórakoztatóbb volt – mondta Tom, majd visszafordult a képernyőhöz. – De nézd a jó oldalát! 100%- ig megbízunk benned.

-Ez tényleg sokat segít, kösz – morogta, majd feltűnt neki, hogy Bill még mindig ijedt tekintettel néz rá. – Sajnálom, nem akartam kiabálni, csak ideges lettem. Ne haragudj!

-Egész gyorsan lenyugodtál – jegyezte meg Moe a kanapén ülve.

-Öhm… Nem haragszom – mondta bátortalanul, mire Olivia elmosolyodott.

-Akkor jó!

Leült Moe mellé a kanapéra, és próbált mélyeket lélegezni, hogy megnyugodjon. Muszáj lesz megszoknia ezt… Garantáltan nem fog menni, de próbálkozni lehet!

-Eredetileg miért is akartál jönni? – törte meg végül a csendet Bill.

-Hm? Oh, ja igen. Csak nektek is be akartam mutatni az ellenfelünket – mondta hirtelen megkomolyodott tekintettel, majd felállt és Bill gépéhez sétált. – Használhatom kicsit?

-Öhm, persze! Egy pillanat! – mondta, majd kilépett mindenből. – Tessék!

Olivia pötyögött egy darabig, amit úgy tűnt Tom teljes mértékben ignorált.

-Ők azok – mutatott a képernyőre. – Habár a kezdő kategóriába sorolják őket, egyáltalán nem tapasztalatlanok. Egyszerűen azt a politikát követik, hogy nem indulnak haladó versenyeken. Van egy jellegzetes stratégiájuk, miszerint az egyikük folyamatosan csapdákkal lassítja az ellenfelet, míg kettő, vagy három lerohanja. Ez alatt a maradék a toronnyal foglalkozik. Úgy is mondhatjuk, hogy vannak a védők és a támadók – magyarázta a lány. Az eddig hallottak alapján Tomot is kezdte érdekelni, így melléjük húzódott. – A csapatkapitányuk, Felix mindig Nasus- t hozza, és állítólag az első öt percben képes eljutni a tízes szintig.

-Nem lehetetlen – szólalt meg Tom. – Ha ő mindig a támadók közt van, és előre megbeszélik, hogy hagyják, hogy ő végezzen az ellenféllel, akkor lehetséges.

-Ha ez tényleg így van, akkor ő a legveszélyesebb közülük – mondta Olivia. – Ő kapja a legtöbb gold- ot, tapasztalati pontot, tehát neki a legerősebb az ütése és a védelme, vagy bármi, amire épít.

-Ennyire átgondolt lenne a stratégiájuk? – hüledezett Bill.

-Valahol azt is olvastam, hogy a kezdők közt ők a profik…

-Mit tudunk még? – kérdezte Bill.

-Mást még nem nagyon sikerült kiderítenem. Ma reggel jött az e- mail, amiben írták, hogy ők az ellenfeleink. Ma csak ennyit tudtam összeszedni.

-Próbálj meg kideríteni róluk mindent, amit csak lehet. Videók, cikkek, interjúk, ha van, minden kell – sorolta Tom. Ahogy Olivia egy pillantást vetett a tekintetére, látta, hogy máris kattognak odabent a kerekek, csak úgy, mint Billnél.

-De annyi előnyünk azért van, hogy ők nem tudnak készülni ellenünk. Totál kezdők vagyunk – emelte fel a mutatóujját Liv.

-Ez nem feltétlenül igaz – szólt közbe Bill. – Geo mesélte, hogy rólam és Tomról vannak videót, blogok és fórumok. Youtube- on van egy srác, aki olyan meccsek felvételét tölti fel, amiben mi szerepelünk.

-Tehát, ellenetek tudnak készülni?

-Ez így még mindig nem igaz – folytatta. – Mi nem használunk egy adott stratégiát. A szituációtól függően stratégiázunk, ami egy kiszámíthatatlan tényező.

-Pont, hogy kiszámítható – mondta Tom. – Ha tudják, hogy az adott szituációra mivel reagálunk, akkor máris megvan a gyengepontunk.

-Szerinted ezt kiszúrják? – kérdezte Olivia.

-Nagy az esélye, hogy igen, de ha mázlink van, ennyire nem alaposak egy teljesen ismeretlen csapattal. A csapat tagjai is fel voltak sorolva az e- mailben?

-Nem, csak a csapatnév és a csapatkapitány felhasználóneve. De a verseny honlapján meg tudják nézni…

-Nálunk ki a kapitány? – kérdezte Bill.

-Magamat írtam be – vallotta be a lány. – Remélem nem baj…

-Nem, sőt, ez most pont hasznunkra vált – mondta Tom. – Már csak abban reménykedhetünk, hogy nem néztek utána jobban.

-Amúgy, - szólt közbe Bill – végül mi lett a csapatnév?

-Untoten* – mondta egy halvány mosollyal.

-Ötletes – mondta Tom gúnyosan.

-Hirtelen nem volt jobb – rántott vállat.

-Minden esetre, - fordult Tom a lányhoz – kérünk egy kis időt, amíg kitalálunk valamit. Addig is gyűjts nekünk infókat róluk. Az ő nevük mi?

-Wasseresel*.

-Legalább a nevünk jobb – húzta el a száját Bill, majd hátradőlt a székében. – Holnapután újra át tudnál jönni, Liv?

-Persze, addigra gyűjtök infókat – mondta. – És mi az, hogy „Liv”?

-Akkor majd holnap után, addig mi is gondolkodunk – mondta mosolyogva. – Tomi, kikíséred?

-Gyere – intett Oliviának, majd elindult kifelé.

A lány közvetlenül a ház előtt parkolt, mint mindig, és ahogy kilépett az ajtón látta, hogy Moe már az anyósülésen ül.

-Mit nézel annyira? – kérdezte Tom. Olivia csak ekkor vette észre, hogy már egy ideje Moe- t bámulja, ahogy az egyik hajtincsével játszadozik.

-Semmit – sóhajtotta.

-Fura vagy – állapította meg a raszta.

-Legalább van egy közös pontunk – mondta, mire mindketten elmosolyodtak.

-Kérdezhetek valamit? – fordult felé Tom.

-Mit?

-Amikor először voltál nálunk, miért sírtad el magad? – kérdezte. – Sokat gondolkodtam rajta, de csak addig jutottam, hogy nem közvetlenül Billel kapcsolatos. Vagy tévedek?

-Nem, csak… - Pár pillanatig hezitált. Úgy érezte nem ez a legalkalmasabb időpont és hely arra, hogy erről beszéljen. És miért pont Tomnak mondaná ezt el? – Erről nem szeretnék beszélni.

-Én viszont szeretnék róla hallani – erősködött Tom.

-Ilyenkor az az udvarias, ha azt mondod „jó, nem akarom erőltetni, majd elmondod, ha szeretnéd” – próbálta leutánozni Tom hangját.

-Miért lenne baj, ha elmondanád?

-Ez eléggé… személyes dolog és még a barátomnak sem beszéltem erről. Pont neked miért mondanám el?

-Ahogy azt mondtam, én 100%- ig bízom benned – mondta halványan mosolyogva. – Neked is bíznod kell bennünk, ha egy csapat akarunk lenni.

-Lehet… - sóhajtotta, majd újra felemelte a tekintetét. – Viszont azt hiszem most inkább hazamegyek.

-Rendben… Várj! – fordult vissza az ajtóból Tom. – Azt mondta, van barátod?

-Van – bólintott a lány.

-Ki?

-Nem rád tartozik – morogta.

-Jó, jó, csak kérdeztem… - emelte fel védekezőn a karját, majd köszönés nélkül becsukta az ajtót.

                Otthon Olivia becsukta maga mögött a szobája ajtaját és lecsúszott a földig, ahol átkarolta a térdeit.

-Miért mondtad, hogy van barátod? – kérdezte Moe.

-Nem tudom… Csak… Nem tudom… - rázta meg a fejét, majd a térdeire hajtotta a fejét.

________________________________________________________________________________________________________________________________________

*untoten = német szó, melléknév, magyar jelentése: élőholtak.

*wasseresel = jeletése: víziszamár. A magyar csapat, a ’Vízicsacsi’ tükörfordítása.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés