Amikor ki�rtek az udvarra, mindketten csendben maradtak p�r pillanatra. M�g lehetett hallani az eb�dl�b�l kisz�r�d� zajokat, amint zajlanak a nagy harcok. A k�t fi� elmosolyodott, ahogy lihegve egym�sra n�ztek.

D�lut�n a k�z�ss�gi oldal tele volt Tom akci�j�val. Persze, n�hol m�g itt- ott sz� esett „a d�g�s Blair”- r�l, de szinte teljesen feled�sbe mer�lt. Bill b�szke volt mag�ra. V�g�lis siker�lt kijuttatnia a bar�tj�t a bajb�l, amibe keverte mag�t. Annyira b�szke volt, hogy mik�zben az anyja dolgozott, � halkan vacsor�t csin�lt mag�nak. Ez k�t szendvics tekintet�ben ki is mer�lt, de ez m�r halad�s volt sz�m�ra. K�s�bb, amikor az anyja v�gzett, ism�t elindult, hogy kivigye a szemetet, de amikor kil�pett volna a szob�b�l, hangokat hallott maga m�g�l. Megfordult �s l�tta, hogy csak az anyja besz�l �lm�ban. El�sz�r ott akarta hagyni, de azt�n meghallotta, amint a nev�t mondja.

-… Bill…

Lerakta a zs�kot az ajt�ban, visszas�t�lt az �gyhoz �s le�lt az anyja mell�.

-… ne…

-Anya? – suttogta a fi� alig hallhat�an.

-NE! – ord�tott fel az anyja, majd kipattantak a szemei. A f�lhom�lyban nem l�tta meg, hogy a fia �l az �gy sz�l�n, �gy ijedt�ben teljes erej�b�l a has�ba �t�tt. A f�jdalomt�l Bill teste �sszecsuklott �s a f�ldre esve �sszeg�mb�ly�d�tt a has�t szor�tva. A n� az �jjeli l�mp�hoz ny�lt. Amint ism�t vil�gos lett, megfordult �s l�tta, amint a fi� szemei bek�nnyesednek a f�jdalomt�l.

-Ja, csak te vagy az… - morogta a n�. A hangj�b�l lehetett hallani, hogy r�szeg, de Billt �gy is pofonv�gt�k az elhangzottak. – T�nj el innen, �s hagyj b�k�n!

Ezut�n lekapcsolta a l�mp�t �s visszad�lt aludni. A fi� lass�, halk mozdulatokkal fel�llt �s kis�ntik�lt a szob�b�l, maga m�g�tt halkan becsukva az ajt�t. Le akart f�r�dni, de nem volt ereje. Csak el akart futni. El abb�l a h�zb�l.

Az ajt� fel� n�zett, majd vett egy nagy leveg�t �s kirohant rajta. M�g csak be se csukta maga ut�n, csak rohant. A szemei es�felh�kk�nt ontott�k a k�nnyeket. Egyszerre voltak szomor� �s �r�mteli k�nnyek. Az anyja v�gre kimondta, amit �vek �ta nem tudott. Nincs sz�ks�ge Billre. Sosem volt. Mindig csak egy plusz p�nz- elnyel�- forr�s volt �s hi�ba t�rekedett mindig j� lenni, az anyja szem�ben mindig csak egy kelletlen kolonc. Nem volt mindig �gy, de most az �s az is marad.

Bill meg�llt. Nem tudta hol van, de l�tta, amint egy kocsi v�szes sebess�ggel k�zeledik. V�rta, hogy k�zel �rjen, de amikor ugrania kellett volna, nem mozdultak a l�bai. V�g�l a kocsi elhajtott �s Bill ottmaradt, meredt a t�volba v�r�ss� s�rt szemekkel.

Tov�bb futott.

El�rte a hidat, ami a foly� felett �velt �t. Le akart ugrani, de ism�t nem mozdultak a karjai �s a l�bai. D�h�s lett. Elord�totta mag�t. Sosem volt d�h�ng� t�pus, de ott �s akkor az az ord�t�s volt az �lete. Minden, amit el tudott k�pzelni mag�r�l �s a j�v�j�r�l. � nem tudja mikor �r v�get, de vannak, akik azt k�v�nj�k, hogy min�l el�bb t�rt�njen ez meg.

�jf�l k�r�l j�rhatott, amikor a bej�rati ajt� kiny�lt �s Bill l�pett be rajta. Simone az asztaln�l �lve bambult a telefonra, majd amikor a fekete haj� fi� meg�llt el�tte a nappaliban, megk�nnyebb�l�s�ben felny�g�tt �s odafutott hozz�, hogy meg�lelje. A fi� azonban ell�kte mag�t�l.

-Kicsim, mi… - kezdett bele az anya, de ekkor megl�tta a fia bal karj�t. – Mi t�rt�nt a karoddal? Oh, Bill! Istenem…

A fi� felvett egy csepp v�rt a mutat�ujj�ra, majd elkente azt a n� arc�n. Egy darabig meredten n�ztek egym�sra, majd Bill megfordult �s bevonult a szob�j�ba.

Kivette a farmerja zseb�b�l az egyik borotvapeng�t �s belerakta az iskolai h�tizs�kja legkisebbik zseb�be. Abba, amibe csak a telefonja �s a kulcsa f�rt el.

A m�sikat pedig elrejtette annak a fi�knak a legalj�ra, amiben az als�gaty�it t�rolta.

Lass� l�ptekkel ahhoz a falhoz s�t�lt, amire a f�nyk�peit ragasztgatta.

-Kik ezek? – k�rdezte Simone. Bill nem is hallotta, mikor j�tt be…

-�k itt Georg �s Gustav – mutatott a legfels� k�pre.

-Mi�ta vagytok bar�tok?

-Nem is eml�kszel r�juk? – pillantott oldalra a fi�. – Pedig kedvelted �ket…

A n� a sz�ja sz�l�be harapott �s elford�totta a fej�t. –�s � ki? – k�rdezte, mik�zben let�pett egy k�pet. Ez nem zavarta volna Billt, elv�gre vissza tudja ragasztani. De amikor megl�tta, hogy melyik k�pet vette le az anyja, kit�pte a kez�b�l �s amilyen gyorsan csak tudta, visszaragasztotta.

-Mi�rt �rdekel hirtelen? – ord�tott r�. – Az �letem elm�lt p�r �v�ben szabads�gon volt�l. Hagytad magad megbaszni minden j�tt- menttel �s nem t�r�dt�l azzal, hogy a fiad a szomsz�d szob�ban van.

-Sajn�lom! – suttogta Simone. – Nem tehettem m�st…

Ezt hallv�n Bill felhorkant. – M�g hogy nem? Mi�rt mondt�l fel a k�v�z�ban? Mi�rt nem maradt�l pinc�r?

-Mert az a hely ap�dra eml�keztetett – g�rd�lt le egy k�nnycsepp a n� arc�n. – De az �n �rz�seim nem is fontosak…

-Nem, t�nyleg nem azok! – sziszegte a fi�, mire az anyja felpillantott r� d�bbent arccal. – Ha eddig nem volt�l az any�m, akkor m�r ne is legy�l!

-Kisfiam…

-T�nj el innen �s ne gyere vissza! – ki�ltotta. Az anyja arca els�t�t�lt, majd sarkon fordult �s becsapta maga m�g�tt az ajt�t.

Mindig ilyen hisztis volt, gondolkodott el mag�ban Bill. Visszas�t�lt a falhoz, ahol a k�pek voltak.

-Ez �gy nem j�… - r�zta meg a fej�t, majd levette a k�pet, amit az im�nt Simone leszabott �s kicser�lte rajta a ragaszt� szalagokat.

-�gy sokkal jobb! – g�rd�lt v�gig egy k�nnycsepp az arc�n. A k�pen � volt �s Georg, amint az oszt�lyban �lve besz�lgetnek. A k�pet Gustav csin�lta, � pedig kinyomtatta. Mindketten mosolyogtak.

Egy k�nnycsepp koppant a f�ld�n. Azt�n m�g egy �s m�g egy.

Bill �pp zsepi�rt indult, amikor hirtelen minden �sszemos�dott, a f�le z�gni kezdett, � pedig a f�ldre zuhant. Az �sszevagdosott keze a feje mell� esett �s p�r pillanat m�lva meg�rezte a v�r f�mes �z�t �s szag�t. A sebei m�g nyitva voltak �s v�rzett. Ijeszt�en gyorsan �ml�tt ki a v�konyka kis ny�l�son a v�r�s folyad�k, de a fi� nem tudott mozdulni. Nemsok�ra lecsuk�dtak a szemei �s elm�lt minden f�jdalma, amit addig �rzett. A z�g�s is abbamaradt, amit addig hallott �s azt sem �rezte, ahogy az arca a padl�hoz passz�roz�dik. Nem �rzett, nem l�tott, nem hallott.

-Bill!

Nincs f�ny.

-Bill!

S�t�t van.

-Bill, hallasz?

Nem akarlak hallani.

-K�rlek! �bredj fel!

Ki lehet ez?

-Bill! Ne h�ly�skedj m�r! �bredj fel, mert h�vni fogom Georg- ot, hogy cs�koljon meg!

Mi a…

-BILL!!!

Tom…

-Tom… - ny�gte a fi�, mik�zben �vatosan kinyitotta a szemeit. Az iskola udvar�n volt �s Tom karjaiban fek�dt.

-Te j� �g! J�l vagy? – k�rdezte a raszta agg�d tekintettel.

-Nem tudom – mondta remeg� hangon. – Mi t�rt�nt?

-El�jult�l, Bill! – suttogta a raszta, mik�zben seg�tett neki fel�lni. – Csak lassan!

-Mi? Mikor? Hol?

-Tudod! Miut�n kifutottunk az eb�dl�b�l…

-Akkor csak �lmodtam?

-Val�sz�n�leg… - mondta Tom. – Azt hittem nem fogsz fel�bredni…

-Agg�dt�l miattam? – n�zett a raszta szem�be Bill.

-Ja, �gy valahogy… - s�t�tte le a szem�t.

-H�t… k�sz… azt hiszem…

Erre Tom egy kicsit elmosolyodott, majd pironkodva feln�zett. – Hazak�s�rjelek?

-Nem megyek ma haza – jelentette ki Bill.

-Mi�rt nem?

-Mert nem akarok meghalni…

-Mi van? – ki�ltott fel ijedten Tom.

-Shh, halkabban! – intette le. – Nem aludhatn�k ma n�latok? Csak ma, k�rlek!

-H�t… majd megk�rdezem apuk�mat, de t�lem ok� – pislogott nagyokat Tom. – De mi ez a meghal�s dolog?

-Semmi, nem �rdekes…

-Bill! – n�zett r� morcosan Tom. – Ki vele!

-Csak nem akarom, hogy megint megverjen any�m egyik cs�v�ja – hazudta a fi�. Tom is tudta, hogy nem ez az igazs�g, de �gy t�nt, most be kell �rnie ennyivel.

 Mik�zben Tom�k lak�sa fel� s�t�ltak, Billben �jra �s �jra lej�tsz�dott az �lma. B�rcsak �lom lett volna, gondolta Bill. De k�r, hogy ez tavaly m�r megt�rt�nt…

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s