A délután jól telt. A Gustav- val töltött idő folyamán Bill el tudott feledkezni kicsit az őt foglalkoztató dolgokról. Kicsit ellazult. Nem történt semmi extra, csak beszélgettek nevettek, a neten baromkodtak, stb.… és persze elmesélte Gustav- nak, hogy mi történt az ebédszünetben.

-Hogy mit csináltatok?- hüledezett a szőke. Bill csak az égnek meresztette szemeit.

-Süket vagy?

-Nem, csak nem akarom elhinni – döntötte oldalra a fejét. – És mit csináltatok odabent?

-Csak megnéztük egymás dossziéját meg beszélgettünk, aztán bejött az igazgató meg az ofő – hadarta Bill, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-És elkaptak titeket?

-Nem – folytatta egykedvűen Bill. – Bebújtunk egy asztal alá.

-Azta… - pislogott nagyokat Gustav. – És mondtak valamit? Mármint beszélgettek valamiről?

-Ja… Patrick- ról, Tomról meg a tavalyi balesetről – sorolta Bill. Az utolsó szónál a keze kicsit megfeszült. Ismét eszébe jutottak a dolgok.

-Milyen balesetről? – nézett nagyot Gustav. – Arról, ami akkor volt, mikor beteg voltam?

Bill bólintott. Látszott rajta, hogy nyugtalanítja a téma, így a szőke inkább felajánlotta, hogy nézzenek filmet, aminek nagyjából a feléig jutottak, mivel Billnek haza kellett mennie.

-Jöhetsz, amikor csak szeretnél. Viszlát! – intett ki az autó ablakán Gustav anyukája, majd elhajtott. A fiú csak nézte, ahogy a kocsi egyre csak eltávolodik, majd befordul a sarkon és eltűnik. Nagyot sóhajtott, majd bement a házba. Gyorsan beszaladt a szobájába, figyelmen kívül hagyva az anyja szobájából kiszűrődő hangokat és az alkoholszagot. Odabent bedobta a táskáját a sarokba, átöltözött, majd feltépte a laptop tetejét. Amíg megvárta, hogy feljöjjön, előkapta az egyik fiókjából a fekete körömlakkot és elkezdte bepótolni azt, amire tegnap nem volt idegzete. Mindeközben fülhallgatóval maximum hangerőn hallgatott zenét, ezzel végleg kizárva a szomszéd szobából származó nyögéseket. Bill ilyenkor legszívesebben hányt volna, de mivel ahhoz el kellett mennie az említett szoba előtt, inkább elnyomta a zajokat.

Pár perc múlva mosolyogva jelölt vissza egy „Tom Trümper” nevű gyereknek, aki a következő pillanatban már üzenetet is írt neki.

Tom: szia :D

Bill: szia J látom megtaláltál

Tom: nem volt nehéz… tudod, nem sok embert hívnak Kaulitz- nak

Bill: van benne valami…

Tom: mit csinálsz holnap suli után?

Bill: semmit, miért

Tom: akkor jó :D van számodra egy meglepetésem

Bill: mi??

Tom: mondom meglepetésem!

Bill: 愚蠢的

Tom: ez mi?

Bill: kínai

Tom: azt tudom, de mit jelent?

Bill: azt, hogy hülye vagy

Tom: :D

Bill elmosolyodott, amint újra és újra elolvasta a beszélgetést.

Nagyjából fél órán át próbálta kiszedni Tomból, hogy mit tervez másnapra, de miután ez nem jött össze, inkább hagyta aludni. Neki még egy darabig fent kellett maradni, mivel még nem ment el a „vendég”. Habár, amikor Bill lecsukta a laptopot, hogy felvehesse a pizsamáját megállapította, hogy mintha ma többen lennének. És a félelme beigazolódott, amikor fél óra múlva látta, amint három férfi hagyja el a házat. Nagyot nyelt, majd halk, óvatos léptekkel átosont az anyja szobájába. Odabent megvolt a szokásos rendetlenség. Mindenhol piásüvegek, sörös dobozok, párnák és az anyja az ágy közepén eszméletlenül, ruha nélkül. Bill gyorsan betakarta, majd összeszedte a szemetet és kidobta a kinti kukába. Épp be akart menni, hogy egy pohár vizet készítsen az anyja éjjeliszekrényére, amikor a korábban látott három férfi egyike az útját állta.

-Mi az, tökalsó? – morgott Billre, aki előtt lepergett élete két lehetséges folytatása is. Az egyik, hogy agyonverik és abba hal bele, a másik, hogy csak simán kinyírják. A következő pillanatban a férfi megragadta a pizsamájánál fogva és felemelte szemmagasságba.

-Anyád ma este jó munkát végzett – mondta mély hangon és kaján vigyorral az arcán. A következő pillanatban már emelte is a karját és akkorát ütött Bill arcába, hogy a fiú kizuhant a szorításból és a betonra esve úgy beütötte a fejét, hogy elájult.

Később a szobájában ébredt. Az ágyon feküdt és a jobb szemén borogatás volt. Az anyja is ott volt. Az ágy szélén ülve fogta a fia kezét, miközben eleresztett egy megkönnyebbült sóhajt.

-Bill, édesem! – suttogta. – Annyira sajnálom!

-Anya… - mondta Bill, de a hangja inkább tűnt hörgésnek, mint értelmes beszédnek.

-Fel tudsz ülni? – kérdezte aggódó tekintettel. Bill lassan felnyomta magát ülő helyzetbe, majd az anyjára nézett. – Akkor jó!

Ezt követően felállt és kiment a szobából.

-Ennyi volt? – suttogta Bill, majd valami meleg csepp folyt végig az arcán. Aztán egyre csak több lett, majd a párnába nyomva a fejét, sírni kezdett. Vagy fél órán keresztül nem csillapodott a kényszer. Nem tudta mi történt az után, hogy elvesztette az eszméletét, de nem is akarta tudni. Amikor tegnap elfújta a gyertyákat azt kívánta, hogy az anyja újra foglalkozzon vele. Bevitte a szobájába és megvárta amíg felébred. De ennyi volt. Nem lesz több. Csoda, hogy egyáltalán tudomásul veszi, hogy Bill vele él egy tető alatt.

-Én is szeretlek, anya – suttogta, majd álomba merült.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés