„speedr: feléd mennek”

Természetesen ez tudta ő is. Amilyen gyorsan csak lehetett, futott az ellenkező irányba, és közben a minimap- en figyelte az ellenfelei mozgását. Ketten követték, egy kerülőt tett nyugatnak, egy pedig nem mozdult. Nagyjából a meccs negyede óta ott ácsorgott, mintha csak befagyott volna. De talán jobb is, mert ha ők hárman ki tudták ejteni a másik három csapattársát ez volt a minimum…

                -Látja, hol vagyunk – jegyezte meg Bill, de Tom nem válaszolt egyből.

Már majdnem elérte a biztonságos zónát, és az ellenfelei nagyjából fél pályával le voltak maradva. Ekkor észrevette, hogy a mágus, aki eddig lefagyva állt, eltűnt a helyéről, de már késő volt. A karakter már ott állt előtte és egy mana- visszatöltő varázslattal végzett éppen. Már emelte a karját, hogy valamivel megbénítsa őt, de szerencsére időben megfordult. Ekkor vette észre, hogy belefutott a csapdájukba. Egy mögötte, egy tőle balra, kettő előtte. Egyedül jobbra futhatott, ha nem akarta megöletni magát, ahol viszont a pályaviszonyokat ismerve könnyen bekerítik. A gyorsfutó képességének hála sebesebben haladt a többieknél, és ez most előnyére is vált. Amint elérte a pályát felező folyót, megállt.

/mana_boost_full

Már többször használta ezt a kódot a meccs folyamán, így maradt életben utolsónak. Pár másodperccel később a túlparton megjelent a harcos és a pap, és a térképen látta, hogy a másik kettő sincs már messze.

Amilyen gyorsan csak tudta, célba vette az ellenfeleit és egy nagy erejű varázslattal támadt rájuk, miközben elindult keletnek. Azt remélte így kijuthat a kutyaszorítóból, de a harcos felvont egy mini- arénát, aminek a falába bele is ütközött. Próbált elfutni, de úgy tűnt bennragadt. Újra beírta a kódot és egy hatalmas robbanást idézett elő, amitől ismét nullára került a manája, de biztos volt benne, hogy minimum egyiküket sikerült kiejtenie. Viszont a következő pillanatban a pap kezdett körvonalazódni, amint épp pajzsot idéz a harcos köré. Az ellenfél felugrott és két csapással megnyerte a játékot.

„speedr: hogy tudtak legyőzni?? 0_0

wakbahon000: csalnak, egyértelmű

elfhigh96: nem, én használtam kódot

speedr: szivatsz?? bannolhatnak is idióta!

john_alpha: hányszor?

elfhigh96: négyszer

speedr: nem vagy normális!!!

elfhigh96: de ők észrevették”

                -Ez szép győzelem volt – állapította meg Bill, majd a bátyjához fordult. – Olyan csendes vagy. Valami baj van?

-Csak nem szeretem a csalókat – morogta az orra alatt.

-Pedig viccesek – mosolyodott el. – Nagyobb a kihívás…

„wakbahon000: mindig győznek, hogyan ne lennének már csalók???

john_alpha: az overwatcher- ek már kiszúrták volna őket…”

-Nem tudom – húzta el a száját. – Pont ez a gyengepontjuk. Előre tudod, mit fog reagálni a szituációra.

-Felboostolja magát max- ra és ellövi a legnagyobb skill- ét?

-Pontosan.

„speedr: van egy overwatcher ismerősöm. megkérhetem, hogy nézze meg őket, észre szokta venni, ha valaki csal…

elfhigh96: HÜLYE >:[ akkor engem is észrevesz!!!

speedr: és?”

-Szerintem akkor is viccesek. – Bill úgy döntött, inkább hagyja a témát és tovább figyeli az ellenfelek beszélgetését, amit szintén felettébb szórakoztatónak talált. – Mi az az overwatcher?

-Amikor valakit csalással gyanúsítanak, és elküldik a bejelentést a szervernek, az automatikusan továbbítja az adott meccs felvételét egy overwatcher- nek, – magyarázta Tom – aki végignézi és megállapítja, hogy tényleg csaltál- e. Ők is játékosok, és általában a profibbak közül kerülnek ki.

-Szóval ők figyelik a cheatereket – próbálta Bill leegyszerűsíteni.

-Lényegében igen – folytatta. – Amikor kész van és megállapította, hogy csalásról van- e szó, beküldheti a véleményét. Igen, nem, vagy nem biztos.

-ÉS mi van akkor, ha igen- t küld be?

-Akkor a fejlesztőcégnél egy profibb, hozzáértőbb ember megvizsgálja, és ha tényleg csalásról van szó, bannolják az illetőt. Sok profi és félprofi bukott már le így…

-Ez mióta van?

-Nem tudom, de én is csak nemrég hallottam róla – mondta, majd kicsit kinyújtóztatta a tagjait. – Mennyi az idő?

-15: 03 – nyögött fel Bill kelletlenül.

-Akkor? Te mész először, vagy én? – kérdezte ravaszan vigyorogva, mivel tudta mi lesz Bill reakciója.

-Nem akarok, főleg nem egyedül – panaszkodott durcás hangon, majd elkezdett pörögni a székében. – Gyere te is!

-Oké – mondta Tom, majd azonnal felállt a székéből és a fürdőbe sietett. – Gyere már! Nincs sok időnk!

Bill egy darabig meglepetten bámult utána, pár perc múlva viszont már ő is követte. Amint azonban belépett a fürdőbe, elsikította magát, és becsapta az ajtót.

-Mi az? – kiáltott ki Tom.

-Miért vagy meztelen? – kiáltott vissza idegesen Bill.

-Fürdünk, nem?

-ÉN fürdök, TE pedig elfordulsz és megvárod, aztán cserélünk. Öltözz vissza!!! – Nem értette, hogy nem volt ez egyértelmű.

-Ugyan már! – röhögött fel odabent a raszta. – Láttalak már meztelenül, és te is engem.

-De az más!

-Miért más?

-Mert egyrészt akkor sötét van, másrészt pedig akkor játszunk – magyarázta még mindig idegesen.

-Itt is játszhatunk…

-Állva? – értetlenkedett.

-Nem pont úgy, de például lehetne, hogy…

-Nemnemnemnemnem! – szakította félbe Bill, mielőtt még nagyon belemerül a részletekbe. – Csak öltözz vissza, jó?

-Tulajdonképpen mi a baj azzal, ha együtt fürdünk? – kérdezte Tom, immáron komolyabb hangvétellel. – Egyikünk sem szeret fürdeni, de lehet, hogy így jobb lenne.

Bill kissé hezitált, majd szólt, hogy várjon egy kicsit és elszaladt. Tom addig a derekára csavart egy törülközőt. Talán így már nem ijed meg tőle…

-Be merek menni? – kérdezte Bill, amikor visszatért.

-Be – válaszolta tömören. Az ajtó szép lassan, először csak résnyire nyílt ki, majd amint Bill nyugtázta magában, hogy a törülköző ott van, ahol lennie kell, belépett.

-Minek az? – Tom gyanakvó pillantásokat vetett a Bill kezében levő sálra, amit az egyik dobozban találtak azzal a felirattal, hogy „téli cuccok”.

-Betakarjuk a szemed – jelentette ki büszkén, mire Tom unottan felsóhajtott. – Héj, valamit valamiért!

-De te hogyhogy láthatsz engem? Ez nem fair!

-Hidd el, nem azt fogom nézni…

Miután megbizonyosodtak arról, hogy nem látszik át, Bill is ledobálta a ruháit, beálltak a zuhany alá és megengedték a vizet.

-Hol a tusfürdő? – kérdezte Tom szinte azonnal. Délelőtt rendeltek az egyik közeli szupermarketből, ami kiszállítást is vállal, és vettek pár alapvető tisztálkodási szert.

-Öhm… A konyhaasztalon – mondta Bill, majd egy „mindjárt jövök”- kel eltűnt, de viszonylag hamar visszatért. – Tessék!

-Kösz – motyogta Tom, majd bizonytalanul elvette a tubust. Olyan furán érezte magát így, hogy nem látott semmit. Végül sikerült megoldania a dolgot, és épp mosta le magáról a habot, amikor Bill elkezdett dudorászni. Először nem zavarta, és igazából tetszett is neki a dallam, viszont amint egyre hangosabban kezdte, a végén már üvölteni a fülébe a szöveget, ott már nem bírta tovább.

-Bill!

-Hmm? – fordult felé. Ahogy elhallgatott, Tom fejében elkezdett enyhülni a lüktetés, amit eddig nem is vett észre.

-Jó hangod van, a dal jó és jól énekelsz, csak egy pöppet halkabban – mondta. – Könyörgöm!

-Jó, jó…

Ezután már egész kellemes jó volt hallgatni tusolás közben. Tom emlékezett, hogy még általánosban járt énekkarra és balettre. Az utóbbit nem tudta pontosan megmagyarázni, de az énekkart emlékezete szerint hamar megunta azzal az indokkal, hogy semmi normális dalt nem tanultak. Ami tény és való, ugyanis iskolai ünnepségeken, ahol többnyire fellépett az énekkar Tom saját szemével és fülével tapasztalta, hogy nem ártana néhány tanárt odaengedni egy rádióhoz vagy hasonló…

Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy az ének a szám közepén abbamarad.

-Mi az?

-Csak… semmi – mondta furcsa hangon Bill, amit Tom egyből felismert, hogy a szégyenlős hangja. – Én kész vagyok. Szólok, ha felöltöztem. – A következő pillanatban már nyílt is a zuhanyajtó és Tom érezte az őt megcsapó hűvös levegőt és hallotta Bill vizes talpának lépteit, ahogy áthalad a fürdőszobán és magára terít egy törülközőt.

Remélte, hogy Bill nem figyel, majd kicsit feltűrte az idő közben benedvesedett sálat, épp hogy csak annyira, hogy kiláthasson alatta. A zuhanyban nem látott semmi különöset, így Bill felé fordult, aki már a nadrágját gombolta be. Póló még nem volt rajta, és Tom nem bírta felfogni, miért rejtegeti ezt a látványt előle. Ha egyszer már úgyis csak az övé, nincs mitől félnie. Ha viszont nem akarja, akkor kénytelen volt belenyugodni, hogy még várnia kell. Egyszer majd úgyis megtörik a jég…

-Ne nézz! – mordult rá Bill, amikor észrevette, hogy őt bámulja.

-De miért? Őszintén, Bill, velem van valami bajod?

-Nem, én csak… - kezdte, de megakadt a mondat közepén, ahol Tom tudta, hogy már nem fejezi be. – Majd gyere te is! – mondta lesütött szemmel, majd felkapta a maradék ruhát és a pizsamát, majd kiviharzott a fürdőből. Tom elzárta a csapot, kilépetett, majd miután felöltözött ő is visszament a szobába, ahol azonban nem találta Bill, így megnézte a szobájában is. Az ajtó nyitva volt, ő pedig a tükör előtt állt és mozdulatlanul méregette magát.

-Régen láttam így magam – mondta, miután Tom is beállt mellé. – Ugyan olyan, mégis olyan más…

-Megváltoztunk – állapította meg Tom.

-De vajon jó irányba? Mi van, ha Andreasnak van igaza? – nézett szembe vele a tükörképén keresztül, Tom pedig nem fordult el.

-Szeretsz így élni?

-Igen.

-Akkor meg kit érdekel, hogy jó- e vagy sem. Amúgy is, mitől számít jónak valami és mitől rossznak. Ez is a hülye társadalmi normák szabják meg, mint minden mást. Mindenki eljátszik egy szerepet, aztán ha előkerül az igazi énje, elfordulnak tőle. Az emberek akkor nyugodtak, ha tudják, mire számíthatnak. Ezért van az, hogy követik ezeket a normákat, mert így mindenki könnyebben kezelhető – Tom látta, hogy Bill figyel rá és érdekli, amit mond, mire elmosolyodott és átkarolta a derekát. – De szerinted nem lenne minden egyszerűbb, ha mindenki a tényleges önmagát adná?

-Talán így a jobb, de egyszer ez is meg fog változni – mosolyodott el Bill is, majd megfordult és szorosan hozzábújt Tomhoz.

Nem. Pont, hogy ez nem fog változni, fejezte be magában a raszta, de inkább nem mondat ki. Tudta, hogy Bill így is elég sok gondolkodni valót talált magának, és hogy egyszer majd magától is rá fog jönni.

Végül felnézett az órára. 15: 28.

-Még van egy kis időnk – állapította meg, majd kicsit eltolta magától Bill és a szemébe nézett. Látszott, hogy az öleléstől megnyugodott és újra mosolygott. – Van kedved játszani?

-Miféle kérdés ez? – nevetett fel Bill, majd a csukójánál fogva elindult Tommal együtt a játszószobába.

„The duel is starting…

3…

2…

1…

FIGHT!”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés