Odakint tombolt a vihar, bent a házban pedig Bill az ágyában forgolódott. Nem tudott elaludni. Ő maga sem tudta mi zavarja. Egy darabig azt hitte, hogy az eső, de aztán rájött, hogy attól mindig is csak könnyebben aludt el. Végül valamikor éjfél után felült az ágyában. Lerántotta magáról a takarót, átvetette a lábait és egy darabig csak ült az ágy szélén, bizalmatlanul bámulva a bekötözött lábfejére. Végül óvatosan lecsúszott a földre és előhúzta a ládáját. Ismét vetett egy pillantást a kéziratra, majd elővette a tegnap megkezdett füzetet és egy tollat, majd visszacsúsztatta a faládát az ágy alá.

Lassú, megfontolt mozdulatokkal felállt. Főleg a jobb lábára helyezte a súlyát, és így bicegett el a lépcsőig. Ott leült a legfelső lépcsőfokra, és egyenként csusszant egyre lejjebb és lejjebb, míg le nem ért, ahol ismét felállt. Sziszegve besántikált a dolgozószobába, ahol egy gyönyörű sötétbarna, fa íróasztal fogadta, egy hozzá illő székkel. Halkan behajtotta maga mögött az ajtót, majd odaugrált egy lábon a székhez, amiben kényelmesen elhelyezkedve nekiállt az írásnak.

Tom csak pislogott egy darabig. Felébredt álmából és lement, hogy melegítsen magának egy kis tejet, ahogy azt kiskorában is szokta. Ám arra nem számított, hogy amikor kilép a konyhából szembetalálkozik azzal a látvánnyal, miszerint Bill végigseggel a lépcsőn, majd egy lábon ugrálva bepattog a dolgozószobába.

Kortyol egyet a tejéből, majd egy sóhajjal visszasétált a szobájába. Ő nem látott semmit…

Másnap reggel későn kelt. Nem kellett a reggeli készítéssel bajlódnia, így kipihenhette magát. Egy kis lustálkodás után kelletlenül kelt ki az ágyból. Magára kapta az épp kézre jövő ruháit, majd lecsoszogott a konyhába. Legnagyobb megdöbbenésére nem talált ott senkit. Visszament megnézni Bill szobáját, de ott sem volt senki. Végül bement a dolgozószobába, ahol a látványtól elmosolyodott.

A raszta, fejét a nyitott füzetre hajtva aludt, kezében tollal. Valószínűleg írás közben aludt el.

Tom odalépett hozzá. – Héj, álomszuszék, ébresztő! – lökte vállba, mire Bill meg sem mozdult, csak halkan morgott egyet. – Kelj már fel! Nem alhatsz ülve!

-De – nyögte ki Bill, a hangjából ítélve nagy erőfeszítések árán.

-Akkor addig csinálok reggelinek mondjuk… rántottát. Jó lesz?

-Még mit nem – pattantak fel Bill szemei, majd egy gyors nyújtózkodás után fel is pattan a székről, ami miatt kicsit megszédült. – Ugh…

-Nyugi, annyira nem sietős… - vigyorgott Tom. Bill pislogott egy kicsit, amíg felfogta, hogy mi is történik, majd lenézett a bekötözött lábára és elfehéredett. – Mi a baj?

-Nem… fáj a lábamat – mondta elhaló hangon a fekete hajú, mire ösztönösen visszaült a székbe.

-Újra felhívom a dokit – mondta Tom és már rohant is a telefonért. Pár perc múlva tért vissza idegesen.

-„A hívott szám jelenleg nem kapcsolható…

-… Kérjük, ismételje meg hívását később!” – fejezte be Bill. – Igen, ismerős…

-Gondolom – rántott vállat Tom, majd kisétált a szobából.

-És velem mi lesz? Nem tudok lábra állni – kiáltott utána, de miután nem kapott válasz, kénytelen volt visszamászni a szobájába.

Az orvost egész nap nem lehetett elérni, így Tom kénytelen volt lefertőtleníteni a sebet és újrakötözni. Főleg miután Bill össze- vissza ugrált a konyha koszos padlóján. Késő délutánra még az eső is elállt, így – egy kis segítséggel – Bill ki tudott menni a pavilonba, ahonnan öt perc után el is akart menni, mert oda is bevert az eső.

-Akkor? Terveztél valamit még mára? – kérdezte Tom, miután leültette a nappaliban a kanapéra. A srác csak hümmögött egy darabig, majd rántott egyet a vállain. – Oké. Akkor én felmegyek a szobámba. Te csinálj, amit akarsz!

-Nem maradsz?

-Nem.

-Miért?

-Mert nem akarok!

-De miért nem?

-Hagyj már békén! – mordult rá Tom, mire a fiatalabb összerezzent és csak hagyta, hogy otthagyják. Később persze felment a szobájába. Leült az asztalához és a tükörképével szemezgetett egy darabig.

-Te sem tudod mi volt ez, ugye? – sóhajtotta. – Egyik pillanatban még azt kérdezte, hogy mit csináljunk, utána meg simán lerázott. Én nem értem ezt a pasast. Főleg a főzési szokásait, de az már megint más tészta. Tészta, főzés… érted? – emelgette a szemöldökét, majd fájdalmasan felnyögött. – Többet kéne aludnom...

-Az lehet – morogta Tom, aki egész addig az ajtóban állt. Ahogy megszólalt, Bill ijedten odakapta a fejét. – Te magadban beszélsz?

-Nem – rázta meg a fejét. – A tükörképemhez.

-Értem…

-Ne nézz rám így! – morogta, mire Tom csak védekezően felemelte a kezeit. A fiatalabb felkapta a pizsamáját és kisurrant Tom mellett, át a fürdőbe.

-Huh… - dőlt az ajtónak. – Kiborít…

-Ezzel nem vagy egyedül – kiáltotta Tom, majd visszament a szobájába. Bill egy darabig csak dermedten áll, majd megdörzsölte a szemeit.

-Hülye!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés