Tom már ott ült a padban, amikor másnap Bill belépett az osztályba. Nem köszöntek egymásnak, csak csendben ültek egymás mellett egész nap. A fiatalabb a szünetek nagy részét Georg- gal és Gustav- val töltötte, de a raszta csak maga elé bámulva figyelte őt. Ezt nem egyszer észre is vette, de nem fordította el a fejét egyikük sem egészen addig, míg valami meg nem zavarta a kontaktust. Ez a legzavaróbb órák közben tudott lenni, amikor is fél szemmel egymást szuggerálták és a tanár szakította félbe őket. Aztán jött az ebédszünet.

Szokás szerint egy asztalnál ültek. Amikor viszont Bill elvitte a tálcáját, a raszta is ment utána. Ez annyira nem is lepte volna meg őt, de a tekintete megváltozott. Ijesztő lett. Szinte égette Billt. Valamiféle furcsa ösztön kezdett eluralkodni rajta. A szíve hevesebben vert és egy gyors „mentem”- mel elintézve a köszönést, felkapta a táskáját és elviharzott. Egyenesen az udvar felé vette az irányt, de látta, hogy Tom oda is követi. Egyre gyorsabban szedte a lépteit, míg aztán ki nem esett az ajtón. Innentől már futott volna a kapuig, onnan pedig haza, de egy kéz erősen a csuklójára fonódott és hátrarántotta. Majdnem elesett a hirtelen lendülettől, de nem nagyon volt rá ideje, ugyanis az illető a falnak hajította, majd oda is nyomta, immáron két kézzel.

-Tom, mi a… - pislogott nagyokat Bill, hevesen zakatoló szívvel. Tom válasz helyett csak körbetekintett az udvaron, majd miután meggyőződött róla, hogy nincs ott senki, visszafordult a magát prédának érző fiúhoz. Mélyen a szemébe nézett, amitől Billnek ellazult minden egyes végtagja. Aztán egyre csak közelebb hajolt, egészen addig, míg az ajkaik össze nem értek. Tom szemei automatikusan lecsukódtak, míg Billéi hatalmasra kerekedtek. A csók nem tartott sokáig. Mire Bill észbe kapott volna, már véget is ért. A raszta végignézett a fiú arcán, elmosolyodott, majd szó nélkül elment.

Bill nem ment utána. Mit mondhatott volna neki? Inkább ott állt egészen addig, amíg meg nem szólalt az ebédszünet végét jelző csengő és el nem kezdtek kifelé szálingózni a diákok. Látta, ahogy Georg sietve távozik, majd nem sokkal utána Gustav is. Szinte már majdnem teljesen kiürült az egész udvar, amikor végre meg tudott mozdulni. Lassú léptekkel indult meg a kapu felé, de amint kilépett rajta, a súly hirtelenjében eltűnt a testéből és hazáig majdhogynem futólépésben ment. Hazaérve – mit sem törődve a zajokkal – beviharzott a szobájába, lecsapta a táskáját és felnyitotta a laptopját.

Tom már megint nem volt fent.

Idegességében maga mellé ejtette a földre, majd az ágyára zuhant. Megint rátört az az érzés, ami tegnap is, de most nem engedett neki. Mozdulatlanul hevert az ágyon és nem is akart felkelni. Behunyta a szemét. Újra és újra maga elé képzelte a jelenetet, amint Tom megcsókolja. Nem tudta felidézni, hogy milyen volt. Jó volt- e vagy nem…

Ez zavarta.

A hátáról a hasára fordult és így gondolkodott tovább. Most azt idézte fel, amint Tom egy puszit nyom a homlokára. Erre már jobban emlékezett. Lágy volt, alig lehetett érezni, hogy hozzá ér.

Megint fordult egyet, immáron az oldalára.

A fejébe összemosta a két eseményt. Nem tudta igazán, mit gondoljon, vagy mit érezzen. Össze volt zavarodva, nem is kicsit… Persze, kedvelte Tomot, de így még sosem gondolkodott ezen. Mindig csak beteges ragaszkodási kényszernek érezte, amit egy adott ember iránt érez. Ennyiben maradt magával. De abba még nem gondolt bele, hogy mi lehet e mögött. Mi van akkor, ha ez több mint egyszerű ragaszkodási kényszer? Mi van, ha…

Ennél nem tudta tovább gondolni, mivel a szoba ajtaja kicsapódott és egy melák férfi lépett be rajta. Bill egyből felült az ágyában, mire a férfi odalépett hozzá. Megragadta a pulcsijánál fogva, felrántotta, majd teljes erejéből lekevert neki egyet. A fiú vagy egy métert repült oldalra, míg falba nem ütközött. Tudta, hogy nincs esélye elfutni – a saját szobájából, egy idegen elől –, de amikor tudatosult, milyen reménytelen is a helyzete, valami a mellkasában összetört.

A férfi lehajolt érte, felkapta, ütött még belé párat, majd vállára kapta és elindult vele kifelé a házból. Bill segítségért akart kiáltani, de egy hang sem jött ki a torkán. Csak mozdulatlanul lógott a férfi vállán, míg el nem vesztette az eszméletét.

Fehér fények cikáztak ide- oda mindenütt. Tompa hangok hallatszódtak a semmiből, de nem lehetett őket érteni. Egyszer csak mintha megemelkedett volna a teste és elindult volna valamerre. Nem tudta ki viszi, hova és miért, de nem is érdekelte. Ennél már csak a halál volt rosszabb.

Végül az ismeretlen lágyan egy puha dologra fektette. Billnek nem tartott sokáig felismernie az illatot. Ez az ő szobája volt. A fények hirtelen lelassultak, a hangok eltűntek és egy erős fájdalom kezdett gyökeret verni Bill homlokába.

Minden erejét összeszedve kinyitotta a szemeit.

Tényleg a szobájában volt, de minden olyan… vöröses volt. Pár pillanat múlva az anyja alakja jelent meg a szobában. Valamit beszélt, de a fiú nem hallotta a szavakat. Egy vizes kendő volt a kezében, amivel végigtörölte a fia arcát. A vörösség eltűnt, de a fájdalom csak egyre erősödött. Bill ismét becsukta a szemét reménykedve, hogy többet nem kell kinyitnia.

Már majdnem, hogy éjfél volt, de Tom nem tudott aludni. Egész délután azon gondolkodott, hogy jól tette e, hogy megcsókolta Billt. Vagy el kellett volna neki előbb mondani, hogy mit érez? Lehet. Mondjuk, igazából még ő maga sem tudta pontosan mit érez. Csak találgatni tudott…

Minden esetre nagy nehezen, de elaludt és másnap, amikor csipogni kezdett az ébresztő, alig volt kedve felkelni. Gyorsan összekészülődött, majd beült az apja kocsijába. A suli felé menet azon gondolkodott, hogy mit fog szólni a fiú, de ahányszor csak a reakcióra gondol, görcsbe állt a gyomra. Végül köszönés nélkül kiszállt a kocsiból és futólépésben az osztályterem felé vette az irányt. Odabent szokás szerint nem volt senki, így hát leült a helyére és várt. Egymás után léptek be az ajtón az osztálytársai, de Bill csak nem jött. Hiányzott az első óráról, és a másodikról, meg a harmadikról is…

Az ebédszünet végeztével Tom hazafelé baktatott az utcán és azon gondolkodott, hogy vajon Bill miatta nem jött- e be, vagy valami más volt az ok?

Mindeközben a fiú otthon feküdt az ágyában, mozdulatlanul és próbálta emlékeztetni magát, hogy mennyire is utálja ezt, de még gondolkodni is alig volt ereje.

Tom kinyitotta a lakás ajtaját.

Bill behunyta a szemét.

Ledobta a táskáját a földre, majd hanyatt elterült az ágyon.

Hallotta, ahogy az anyja, aki végig mellette ült, a nevén szólítgatja.

Ismét Bill járt a fejében.

Egy idő után megszűntek a hangok.

Valahogy rossz előérzete volt, de nem tudta miért.

Aztán a fények, majd a szagok és minden más érzéke kikapcsolt.

Egy pillanatig szúró fájdalmat érzett a fejében, …

A fájdalom is eltűnt a fejéből, …

… aztán minden olyan üres lett.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés