Tom egy darabig sétált a parton, miközben Billt kereste a tekintetével. A sziget felénél járhatott, amikor meglátott egy fekete rasztát a homokban ücsörögni. Ahogy közelebb ért, meglátta a bal lába alatt levő vértócsát, és hogy a kagylóhéj még mindig a lábában van. A látványtól hirtelen hányingere támadt, de inkább elfordult. Egy darabig oda, sem mert nézni.

-Jól vagy? – kérdezte végül.

-Ezt én is kérdezhetném tőled? – hallatszódott Bill hangja. Olyan óvatos volt. Más, mint reggel.

-Jobban leszek, majd ha eltűnt az az izé a lábadból – nyögött fel Tom. Még mindig nem tudott megfordulni.

Bill nem válaszolt egy darabig, Tom pedig nem nézte meg mit csinál. Csak halk motoszkálást hallott és néha egy- egy fájdalmas nyögést.

-Kint van! – kiáltott fel Bill.

-Mi van? – fordult felé döbbenten Tom. A kagylóhéj Bill kezében volt, de ennek köszönhetően a vér kétszer annyira kezdett folyni a sebből. – Oh, basszus…

-Jaj, ne! Ne! Ne! Ne! Ne! Ne! Ne! – nyöszörögte Bill, miközben a tenyerével próbálta elszorítani a sebet.

-Hülye! Vedd el onnan a kezed! – kiáltott rá Tom. – Belemegy a homok a sebbe!

-Áh, csíp! – visított fel Bill.

-Ahj, szerencsétlen – morgott rá Tom, majd felkapta és elkezdett vele gyors léptekben haladni vissza a ház felé. Út közben Bill egy idő után már nem is figyelt a lábára. A férfi mellkasára hajtotta a fejét és belélegezte az illatát. Ugyan azt az illatot, ami miatt tegnap este kiakadt. Most sem tetszett neki, de kissé megnyugtatta.

Tom nem igazán figyelte, hogy Bill mit csinál. Csak azon pörgött az agya, hogy honnan szerezzen valamilyen segítséget. A seb eléggé súlyos volt, és az orvos csak több mint fél óra múlva tudott volna megérkezni, ha siet. Addig pedig nem várhattak.

Amint visszaértek a házba, Tom hívott egy orvost, majd lefertőtlenítette és bekötözte a sebet. Mivel Bill nem tudott járni, a szobájába is neki kellett felvinnie. Óvatosan lerakta az ágyára, majd lement a konyhába.

Bill egyedül maradt a szobájában összezárva a gondolataival. Végül, amikor már nem bírta tovább, előhalászta a táskájából a kék füzetét. Előkapart hozzá egy tollat és írt.

Vagy fél órán keresztül csak írt, amikor is egy hangos dörgés zavarta fel. Kipislogott az ablakon és észrevette, hogy az ég ami egész eddig derűs volt, most be van borulva. A fák lombján lehetett látni, hogy kegyetlenül fújt a szél.

-Nem valószínű, hogy ilyen szélben idejön a doki – mondta magának. – Habár, simán lehetne Titanic… Mondjuk, egy olyan kis vitorlásról nehezen tudom elképzelni, hogy nekimegy a környéken egy jéghegynek és elsüllyed. Na, meg hogy majd évekkel később kihalásszák és találnak egy…

-Kihez beszélsz? – nyílt ki az ajtó, amint Tom dugta be a fejét. Kíváncsian nézett körbe a szobában és miután nem látott senkit, Billhez fordult.

-Senkihez – rázta meg a fejét.

-Magadban beszélsz?  - kérdezte, mire ő csak a fejét rázta. – De…

-Ne kérdezz semmit – nézett rá komoran, amin Tom meglepődött. Őszintén szólva, eddig csak meglepettséget, ijedtséget és végtelen sok örömöt látott Billen.

-A lényeg, hogy a doktor nem tud jönni – lépett beljebb a férfi, majd becsukva maga után az ajtót, leült a szobában lévő egyetlen székre. – Egy vihar jelent meg a semmiből és most túl nagy a szél meg a hullámzás. Nem tudnak kijönni.

-Értem – bólintott, de nem tűnt túl csalódottnak. – Igazából annyira már nem fáj. Még nem kísérelnék meg ráállni, de már jobb. Jól elláttad.

-Kösz – mosolyogta erőltetetten, és ez Billnek is feltűnt. – És most hogy fogsz írni?

-Mi? – pillantott fel rá. Kissé elkalandozott.

-Nem tudsz kimenni a pavilonba, gyertyát meg főleg nem gyújthatsz – hadarta. – Főleg miután beleolvasztottad a hamutartómba…

-Oh, az a tiéd volt? – húzta el a száját. – Ne haragudj!

-Várj, te bocsánatot kérsz ennyi miatt? – nézett rá döbbenten.

-Természetesen – bólintotta. – Elvégre kérdezés nélkül beleolvasztottam a gyertyát. Majd holnap kivakarom, oké?

-Most viccelsz? – pislogott nagyokat Tom. – Itt én vagyok a rabszolga, te meg a hajcsár. Nekem kell kikaparni a viaszt és szó nélkül tűrni minden baromságodat.

-Mi? – döbbent le Bill. – Rabszolga? Tom, te nem vagy rabszolga! Jesszusom…

-Eddig mindig úgy kezeltek az itt bérlők…

-Komolyan? – hüledezett Bill. – Figyelj, tisztázzunk valamit! Te nem vagy a rabszolgám. Akkor mész oda, ahova akarsz és akkor csinálsz azt amit akarsz, amikor csak kedved szottyan. Oké?

-Ezt most komolyan mondod? – nézett rá bizalmatlanul Tom.

-Teljesen – bólintott. – Nézd, én nem tudom, hogy élték túl az eddigi hajcsárjaid, de maradjunk annyiban, hogy én főzök, oké?

-Jó – nevetett fel a fonatos. – Akkor asszem lemegyek, hozok neked kaját. Müzlit azért tudok csinálni…

-Oké – mosolygott Bill.

Mielőtt kilépett az ajtón, Tom visszakiáltott neki még valamit. – Amúgy csak az előző tulaj szívózott velem.

-Rohadj meg! – kiáltott utána Bill, de lehetett hallani a hangjában, hogy mosolyog.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés