-Ez közel volt – sóhajtotta a nő, majd Billhez lépett. – Egy kölyök itt mászkált az ablak alatt. Szóval mit is mondtál? Élni akarsz?

-I… igen… - nyöszörögte a fekete hajú. Le lett sokkolódva a nő heves reakciójától.

-Akkor rendben – mondta, majd a háta mögé lépve kinyitotta a bilincseit a kezein és a lábain. – Gyere, kisegítelek az ablakon!

-Miért ott?

-Máshol nem jutsz ki élve – húzta el a száját, majd felkapta az üvegét, megitta a második felét, és két lábra állította a fiút.

-Miért segítesz? – nézett rá gyanakvóan a fekete hajú.

-Én nem vagyok olyan faszfej, mint azok ott a másik teremben – intett a fejével a fal felé. – Nekem is lett volna gyerekem, de muszáj volt örökbe adnom…

-Megértem – bólintott szomorúan a fiú. – Sajnálom!

-Mit sajnálsz? – nevetett fel a nő. - Engem ne sajnálj! Mire jó az?

Bill csak rántott egyet a vállán. – Akkor köszönöm!

-Mit?

-Hogy segítesz – mosolyodott el, de az arca vissza is rándult, mert fájt a mosolygás. Minden izma fájt.

-Csak nem akarom, hogy megdögölj – sóhajtotta. – Még előtted az élet…

-Ja, gondolom…

Ahogy kimászott az ablakon, Lizzy- hez fordult.

-Lelőtted a fiút az előbb? – kérdezte karót nyelten.

-Nem – húzta el a száját csalódottan, mire Billnek hányingere lett. – Eltaláltam, de elfutott.

-Értem – bólintott. – Még egyszer kösz!

-Menjél már! – csapta be morcos képpel az ablakot, majd kiviharzott a teremből.

Bill a holdhoz fordult. Rámosolygott. Ez a nő megkímélte, pedig meg is ölhette volna. Azt a fiút viszont meglőtte. De vajon ki lehetett az?

Éppen ezen gondolkodva sétált egyre messzebbre a raktártól, amikor egy erős fájdalom érte a jobb vállát. Eddig is mindene fájt. Csoda, hogy képes volt járni, de ez a fájdalom más volt. Ezt érezte, mielőtt kórházba került. Mintha egy kötél húzná, gondolta.

Minden esetre nem foglalkozott a dologgal és egyenesen sétált tovább. Nem tudta mennyi lehet az idő, de mire hazaért, világosodott. Halkan beosont a szobájába, majd átöltözött és elaludt. Tekintettel arra, hogy szombat volt, addig pihenhetett, amíg akart.

Másnap reggel a szemeit dörzsölgetve kelt fel, amiket a napfény kényszerített a kinyílásra. Fáradt tekintettel mászott ki az ágyából és az ébresztőórájáról leolvasva látta, hogy már jócskán elmúlt dél. Lassú, fáradt léptekkel előhúzott egy pólót, egy alsót és egy gatyát, majd elindult a fürdő felé. Ott a tükörben végigmérte magát. A testét nem borította túl sok folt, csupán egy pár, de azok eléggé nagyok voltak…

Gyorsan lezuhanyozott, felöltözött, majd kicammogott a konyhába, ahol az anyja épp az újságot olvasgatta a kávéját iszogatva. Épp beleszürcsölt a csészébe, amikor Bill rámorgott.

-Reggelt!

Amint az anyja ledöbbent tekintettel felnézett az újságról, kiesett a csésze a kezéből.

-Mi a… hogy kerülsz ide? Mikor jöttél meg? – hebegte, mire Bill felvonta a szemöldökét.

-Öhm… valamikor hajnalban, asszem’ – rántott vállat.

-Te… - mondta az anyja, majd elhallgatott. Bill épp távozni akart, amikor megragadta a csuklóját. – Várj! Ott van a konyhaasztalon egy kérdőív, amit Gordon Trümper- nek kell kitöltenie. Vidd át neki! Most!

-Most azonnal? – nézett kétkedve a fiú.

-Most azonnal – ismételte el Simone, majd visszafordult az újsághoz.

Bill egy fél óra múlva érkezett meg Tomék lakásába. Néha ő is lehet lusta, gondolta.

Amint kinyílt az ajtó várta, hogy Tom megjelenjen, és a nyakába ugorhasson, de e helyett Tom nagymamája nyitott ajtót.

-Oh, Blair, drágám! – mondta, majd Bill nyakába borult és sírni kezdett. A fiú értetlenül pislogott, míg meg nem jelent Gordon.

-Jaj, anya! – szedte le finoman a hölgyet róla, majd visszavezette a lakásba, közben intett Billnek, hogy menjen be. A fekete hajú egyenesen a raszta szobájába sietett, majd odabent lehuppant az ágyra.

Minden olyan furcsa volt. A szoba hideg volt, mintha már egy napja nem lett volna bent senki. Az ágy szokatlanul gondosan volt megágyazva, nem voltak szétszórt ruhák, szemetek mindenütt, ételmaradékok és csak úgy… rend volt. Tom szobájában.

Furcsa, állapította meg magában Bill.

Gordon nemsokára megérkezett és leült Billel szemben a földre.

-Szia – köszönt neki halk, szomorú hangon. – Jól vagy?

-Igen, köszönöm – mondta a fiú, majd átnyújtotta a borítékot, amibe a kérdőívet tette. – Anyukám küldi.

-Köszönöm – vette át a férfi. Szomorú tekintettel végignézett a szobán, majd egy műmosollyal Billhez fordult.

-Kérsz valamit? Inni vagy valami harapnivalót…

-Nem köszönöm, de… - ráncolta a homlokát Bill. – Tom hol van?

Elvégre az ő szobájában van, az ő otthonában, de nincs ott. Sőt, mindenki olyan szomorú.

-Te… te nem tudod? Anyukád nem… - mondta, majd elhallgatott. A szemeiben könnyek gyűltek össze, majd egy le is folyt az arcán.

-Hol van Tom? – kérdezte idegesen a fiú.

-Ő… tegnap este elment téged megkeresni. A kikötőbe ment, de… - mondta, de nem tudta folytatni. Mély levegőt vett, majd kifújta. – A lényeg, hogy meglőtték. Az egyik golyó a vállát találta el.

-Kórházba került? – hüledezett Bill.

-Igen – bólintott Gordon, majd lehajtotta a fejét. Billnek volt egy olyan érzése, hogy nem mondja el a teljes igazságot. – Megkérhetnélek arra, hogy ne látogasd meg?

-Ha nem gond, én most hazamegyek – törte meg végül a percekig nyúló csendet a fiú, mire az férfi felkapta a fejét.

-Persze – mondta, majd felállt. – Kikísérlek!

-Jó napot!

-Szia – mondta kedvesen mosolyogva a recepciós. – Segíthetek?

-Igen – mondta halkan Bill. – Egy barátomat keresem. A neve Tom Trümper. Megtudhatnám, melyik szobában van?

-Abban – mutatott egy távolabbi ajtóra a nő, majd visszafordult a monitorhoz.

Bill nagy levegőt vett, majd odasétált az ajtóhoz. Halkan lenyomta a kilincset, majd bekukucskált. A szobában három ágy volt. Az egyike egy lány ült, aki Bill megjelenésére felkapta a fejét, majd egy sziá- t suttogva visszafordult a könyvéhez, amit olvasott. A következő ágy üres volt, de a szoba másik felében levőn Tom feküdt. Bill becsukta az ajtót, majd odasétált hozzá. Kicsit megkopogtatta a vállát, de miután erre csak egy kis mocorgás és egy szolidnak nem nevezhető horkolás volt a válasz, a fekete hajú leült az ágy szélére, majd összekulcsolta a kezét a rasztáéval.

Ott volt, amikor Tomot meglőtték. Lizzy megmentette az életét azzal, hogy szabadon engedte. Hálásnak kellett volna lennie és egészen eddig az is volt, de most dühös volt rá. De nem csak a nőre, Tomra is. Miért kellett odamennie? Egyáltalán hogy talált rá? Abban sem lehetett biztos, hogy a városban van még. Honnan tudta, hogy pont a kikötőben, pont abban a raktárnak pont abban a helyiségében van? Lehet, hogy erre még ő sem tudta a válasz, gondolta Bill. A rasztának voltak furcsa dolgai, mint mindkettőjüknek. De Bill mégis szerette őt.

Annyira elmélyedt a gondolataiban, hogy észre sem vette, amint a lány kiment, vagy amikor Gordon belépett.

-Bill! – kiáltott fel, mire a fiú összerezzent. Gondolkodás nélkül felállt és elengedte Tom kezét. De már késő volt. – Mit keresel itt?

-Én csak… - kezdett bele a fiú, de nem tudta folytatni.

-Megmondtam, hogy ne gyere ide! – ordította. – És miért fogtad a kezét a fiamnak?

Bill nagy lebegőt vett, majd hosszan kifújta: - Mert szeretem.

-De ő nem szeret téged! – jelentette ki a férfi, továbbra is ordítva. – Ő a lányokat szereti.

-Lehet, hogy szereti a lányokat – mondta nyugodtan a fiú. – De engem is.

-Frászt! – kiáltotta Gordon. Már nyílt a szája, hogy folytassa, de hirtelen a fia ágya felé fordult, ahonnan mocorgás hangja jött. A fiú az oldaláról a hátára fordult, majd kinyitotta a szemeit és felült.

-Sziasztok – mondta mosolyogva. – Mizujs?

-Tom – ordította a férfi. – Mond meg ennek a taknyosnak, hogy nem szereted!

A raszta egy darabig csak pislogott, majd nagy szemekkel az apjára nézett.

-Neked is jó reggel! Vagy mennyi az idő… - ásította. – Amúgy meg nem szoktam hazudni.

A férfi csak egy darabig kapkodta a dühös tekintetét a két fiú közt, majd a homlokán kidagadó erekkel bevágva maga mögött az ajtót, elviharzott.

Bill egy darabig még nézett utána, majd mosolyogva a rasztához fordult.

-Szia! Hogy van a vállad?

-Jobban – rántott vállat Tom, majd egy pillanatra eltorzult az arca.

-Azt látom – vigyorodott el a fekete hajú, majd visszaült az ágyra.

-Mi volt ez az egész? – kérdezte összevont szemöldökkel az idősebb.

-Hát… miközben aludtál fogtam a kezed, és az apád erre lépett be.

-Oh…

-Hát, igen…

Egy darabig csend volt és mindketten csak egymás arcát tanulmányozták, amikor Tom szemei hirtelen elkerekedtek.

-Basszus! Hogyhogy te itt vagy? – kiáltott fel. – És az a nő? A raktár? Mi történt? Nem sérültél meg? El kell mondanod mindent, érted? Mindent!

Bill erre csak felnevetett, majd magyarázkodás helyett csak átölelte Tomot.

-Tudod, eldöntöttem valamit, amíg aludtál – suttogta a raszta nyakába.

-Mit?

-Először is, hogy most már biztos vagyok abban, hogy szeretlek – mondta. – Másodszor pedig, hogy nem fogom kinyírni magam!

A bejelentést követően a raszta eltolta magától a fiút, majd komoly tekintettel a szemébe nézett.

-Tényleg nem?

-Nem!

-Biztos?

-Teljesen!

-És meg is ígéred?

-Meg!

-Akkor feladat teljesítve – nevetett fel Tom, majd lágyan magához rántva összeérintette az ajkát Billével.

_______________________________________________________________________________________________

-Na, gyerünk már! – türelmetlenkedett. Tom már vagy 10 perce a vécén ült, pedig már rég el kellett volna indulniuk. Amíg ki nem nyílt az ajtó, Bill a szőke végű rasztáival játszadozott. Amikor kinyílt az ajtó, egy lebarnult bőrű, afro- fonatos fiú állt meg előtte. – Na, végre!

-Csak nem hiányoztam? – vigyorodott el.

-El fogunk késni! – pattant fel a székből és megindult a kint parkoló kocsi felé. Tom a születésnapjára kapta a nagymamájától, miután megszerezte a jogsiját.

-A költöztetők azt mondták megvárnak – követte őt az idősebb.

-De én akarok előbb odaérni!

-Miért?

-Mert látni akarom a házat, ahol lakni fogunk!

-Én meg a hálót, azon belül az ágyat – húzódott kaján vigyorra Tom szája. – De mégsem rohanok.

-Akkor is! Csipkedd magad!

Negyed óra múlva megérkeztek a világoskék házhoz. Nem volt hátsó udvara, de elől volt egy aranyos kis kert. Majd öreg napjaimban elgereblyézgetem, gondolta Bill. Amint kiszálltak a kocsiból, a fiatalabb büszkén nézett körül.

-Na? – nézett rá a volán mögül Tom, miközben leállította a motort. – Mi vagyunk itt előbb. Örülsz?

-Igen – mosolyodott el Bill, majd nyomott egy puszit a vigyorgó srác arcára. – Nagyon is!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés