-Tom! – nézett fel a filmről Bill. Már vagy egy fél órája azt nézték és popcorn- t ettek, de a fekete hajú nem tudott odafigyelni a történésekre, mivel amióta belépett Tomék lakásába egy dolgon járt az esze.

-Hm? – fordult felé a raszta. Látszott a tekintetén, hogy ő is unja a filmet.

-Azon gondolkodtam, hogy… - sóhajtott. – Szóval, ugyebár te tudod a „titkaimat”…

-Ja, nagyjából…

-Nagyjából? – vonta fel a szemöldökét.

-Még mindig nem mondtad el mi történt tavaly. Annyit tudok, hogy ki akartad nyírni magad, de azt nem, hogy mi volt…

-Ja, hát… - dadogta, majd vett egy mély levegőt és mélyen belenézett Tom barna szemeibe. – Nagyon rosszul éreztem magam és összevagdostam a karom.

-Mit csináltál? – pislogott nagyokat Tom.

-Még nem fejeztem be! – emelte fel a mutatóujját a fiú. – Szóval… nem figyeltem oda a sebekre és annyi vért vesztettem, hogy elájultam. Ezután két hétig zárt osztályon voltam a pszichiátrián, és még most is járok „beszélgetni”. Ha megkérdezel valakit, akkor azt mondják, hogy öngyilkossági kísérlet, de igazából csak véletlen volt.

-És amikor apa megkérdezte miért nem ezt mondtad?

-Nem szeretek beszélni róla, ezért általában ráhagyom az emberekre. Hadd gondoljanak, amit akarnak.

-Ez… - kereste a jó szót a raszta. – És mitől buktál ki annyira?

-Anya miatt… - mondta Bill, és ezzel mindent meg is magyarázott. Tom lehajtott fejjel, nagyokat pislogva próbálta feldolgozni a hallottakat, majd visszafordult Billhez.

-De ugye nem gondoltál arra, hogy mégis…

-Már hogy ne gondoltam volna – vágott közbe a fiú. – Sőt, néha arra gondolok, hogy mindenkinek jobb lett volna, ha már akkor meghalok…

Tom tátott szájjal nézte a fekete hajút, majd prüszkölt egyet és karba tett kézzel nekidőlt a falnak.

-Baszd meg!

-Most mi van?

-Arra nem gondoltál, hogy velem mi lenne? – kérdezte idegesen Tom.

-Akkor még nem is ismertelek és te sem engem.

-Tudom, de akkor az elmúlt egy hónap se lett volna!

-Arra gondolsz, hogy akkor nem kerültem volna kórházba? Az tényleg kurva jó lett volna, kösz – fordult el Bill.

-Nem arra gondoltam! – lökte el magát a faltól a raszta. – Olyan rohadtul pesszimista tudsz lenni…

-Mert akkor mondj már valamit, akármit, ami kihagyhatatlan volt! – nézett követelően a Tom szemeibe.

-Például Blair – vágta rá gondolkodás nélkül Tom. – Vagy nem kergettél volna be az igazgatóiba. Nem lettem volna Georg és Gustav barátja, vagy legalábbis nem egy nap alatt. Nem szerveztem volna neked pótszülinapot. Nem rendeztem volna kajacsatát „a dögös Blair” miatt. Nem ültettek volna melléd. Nem éreztem volna magam ilyen jól senkivel. Nem hülyültem volna ennyit. És ami a legfontosabb, nem ismertelek volna meg.

Miután a raszta befejezte a befejezte a beszédét, Billt a sírás fojtogatta – mint az mostanában olyan gyakran lenni szokott. Az agya elfelejtett hirtelen minden rosszat, amit eddig felhalmozott és eszébe jutott, mennyire is szereti Tomot. Most már biztos volt benne.

-Tom, én… - dadogta a fiú.

-Te, mi? – vonta fel a szemöldökét a raszta. Tudta, hogy gonosz, de héj! Bill is gonosz volt vele az előbb, még ha nem is tudatosan…

-Én… Sajnálom! – mondta, majd az ajkába harapott és érezte, ahogy a könnyek összegyűlnek a szemében. – Csak egyszerűen nem tudom, miért kéne élnem. Elvégre…

-Befejezted? – kérdezte a raszta, miközben a kezeit Bill vállaira rakta. – Gyere ide! – mondta, majd magához rántotta a fekete hajút, aki szorosan kapaszkodott az ölelésbe. Az elmúlt napokban jött rá, mennyire is szeret ölelkezni.

-Bocsi – suttogta bele a raszta vállába, mire az kicsit eltolta magától.

-Nézz rám! – mondta, mire Bill automatikusan Tom szemeibe nézett. – Oké, haladunk… - állapította meg mosolyogva. – Holnap suli után velem jössz! Ha van programod, lemondod, oké?

-Hova megyünk? – kérdezte megszeppenten Bill.

-Megmutatom neked, miért jó élni – mondta mosolyogva a raszta.

-Tom, én…-

-Nem érdekel! Velem jössz! – jelentette ki, mire a fiatalabb becsukta a száját. Nem akart vitatkozni Tommal és hitt is benne, hogy meg tudja változtatni az álláspontját, de a tervéről még mindig nem mondott le…

Másnap a suliban az órák a szokásosnál is lassabban teltek. Épp földrajz volt, amikor a Tom oldalba lökte Billt.

-Mi az? – fordult oda a fekete hajú. A tanár épp Patrick- kal veszekedett, aki nem akarta elhinni, hogy az egyenlítőn tényleg megélnek a rovarok ekkora számban.

-Nem tudod miért bámul engem Drawson? – kérdezte suttogva a raszta, mire Bill csak a szemeit forgatta.

-Na, vajon miért…

-Komolyan! Fogalmam sincs, de kezd idegesítő lenni… - mondta Tom a homlokát ráncolva. Bill legszívesebben csak felnevetett volna, de inkább hagyta az egészet. Néha ő is szórakozhat, nem? Mondjuk, amikor a legutóbb ezt gondolta, Tom eléggé berágott rá…

-Nem tudom. Kérdezd meg tőle!

-De…

-Mi ez a sutyorgás ott hátul? - fordult a fiúk felé a tanár. – Kaulitz? Trümper?

-Semmi, tanár úr – mondták egyszerre, majd lehajtott fejjel bámulták az üres füzetlapot.

-Sejtettem… - morogta a tanár, majd folytatta a vitát Patrick- kal.

Amikor kicsengettek mindenki nagy sóhajjal mondott búcsút a tanárnak és kezdődhetett a szünet.

-Menj oda hozzá! – lökte oldalba a rasztát Bill.

-Persze… „Szia! Láttam, hogy bámulsz. Lehetne egy kérdésem? Mér’?”

Bill felnevetett. – Akkor kérdezzem meg én?

-Ha lennél olyan tündér… - mosolygott ravaszon Tom, mire Bill csak a szemét forgatva felállt és odasétált a lányhoz.

-Szia, Blair!

-Öhm… szia! – köszönt vissza megszeppenten a lány. Nem számított rá, hogy Bill valaha is beszélni fog vele. Hát… Bill sem.

-Csak azt szeretném megkérdezni, hogy… öhm, tetszik neked Tom? – nyögte ki végül, mire a lány szemei kitágultak.

-Hát… kicsit…

-Blair!

-Na, jó! – morogta. – Elég helyes…

-Na, látod! – veregette hátba gyengéden. – Nem volt az olyan nehéz…

-De ne mond el neki, kérlek! – nézett Bill szemébe könyörgően. – Tudom, hogy nem én vagyok „az a Blair”, aki bejön neki, de kérlek! Legyen szíved!

-Öhm… - vakargatta a tarkóját a fiú. – Igazából ő kérdezte, csak nem mert idejönni.

-Tényleg? – csillant fel a lány szeme.

-Aha – bólintott Bill. – De most megyek. Majd később beszélünk!

-Oké! Szia! – intett nevetgélve, majd visszafordult a barátnőjéhez.

-Mi tartott eddig? – kérdezte Tom, miközben a fekete hajú helyet foglalt mellette. – Öri- barik lettetek, vagy mi?

-Majd később elmondom, de most, kuss! – morogta Bill, miközben a csengő vad csengéssel törte meg a szünet vidám hangulatát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés