Olivia hátra pillantott a tükörben.
Gustav ismét ásított, Georg pedig úgy tűnt, nagyon koncentrál arra, hogy megjegyezze az utat. Már csak kétutcányira voltak a háztól, de ahogy közeledtek, Olivia annál inkább ideges lett, aminek az okát ő sem tudta volna pontosan megfogalmazni.
-Azért beugorhattunk volna fagyizni… - szólalt meg Moe az anyósülésen. Olivia egy kérdő pillantást vetett rá, mivel furcsán vette volna ki magát, ha olyasvalakihez kezd el beszélni, aki ott sincs. – Ne nézz így rám! Én úgy is ingyen kaptam volna! Méghozzá pont a közelben van az, ahol azt a nagyon finom málnásat árulják. Mmm… Látod, ez is a te hibád!
Először csak elmosolyodott, de nem tudta visszatartani a kitörő nevetést.
-Mi az? – kérdezte Gustav.
-S… Se- Semmi! – próbálta nevetés közben kinyögni. – Csak eszembe jutott valami…
-Túlmentél! – figyelmeztette Moe, mire Olivia lelassított, és elkezdett visszatolatni.
-Oh, kösz!
-Mit? – nézett rá nagy szemekkel Gus.
-Nem érdekes, megjöttünk! – mondta, mire Geo szinte azonnal kiugrott az ajtón.
-Megjöttek – mondta Bill, majd elmászott az ablaktól és megdörzsölte a szemét. Túl sok volt ez a kinti fény…
-Hogy néznek ki?
-Azt nem néztem meg, de le kéne mennünk köszönni, nem? - Tom egy darabig nem mozdult és nem is válaszolt, csak Billt nézte. – Mi az?
-Biztos nem akarod levenni? – kérdezte, immáron sokadszorra.
-Nem – forgatta a szemeit Bill, majd felállt és elmosolyodott. – Szerintem aranyos!
-Aranyos, csak bele fog sülni a fejed…
-Ha kiolvad az agyam a helyéről, akkor sem érdekel! Megszenvedtem ezért a sapiért! – erősködött, majd újra leellenőrizte, hogy rendesen állnak- e a fülei.
-Ha jól emlékszem, én álltam sorba…
-De én is ott álltam!
-Ja, és amikor végre előre kerültünk elfelejtetted mit akarsz – nevetett fel gúnyos mosollyal Tom.
-Nem felejtettem el, csak annyi klassz cucc volt, hogy nem tudtam választani – Bill elfordította a tekintetét és durcásan nézte a polcot.
-És végül megbántad, hogy ezt hoztad a könyvek, a párna vagy a póló helyett?
-Abszolút megérte!
-TOM! BILL! – Olivia kiáltása hallatszott lentről, mire az ikrek összenéztek és mindketten elindultak az ajtó felé.
-Lehet, hogy nincsenek itthon – jegyezte meg Gustav, mire Olivia először kérdő tekintettel nézett rá, majd felröhögött. – Most mi van?
-Jövünk! – jött a kiáltás fentről, hang alapján Billtől.
A lány „na, látod!” pillantást vetett Gustavra, majd ismét a lépcső felé fordult, amikor az emeletről egy nagy koppanás hallatszott, majd egy „jól vagy?” és egy nyöszörgő „aha”.
Pár pillanattal később Bill a könyökét fogva jött le a mögötte vigyorgó Tommal.
-Mi volt ez? – kérdezte Olivia, de miután Billtől nem kapott választ, Tomhoz fordult.
-Elesett a saját lábában – mondta, még mindig vigyorogva.
-A szőnyegben! – javította ki, majd a tekintete gyorsan a két idegenre terelődött.
-Sziasztok – köszönt Gustav, majd Georg, de mielőtt az ikreknek lefagyhattak volna, Olivia közbelépett.
-Ő itt Gus – mutatott a szőkére, majd a másikra. – Ő pedig Geo. Srácok, ő itt Tom és Bill, avagy [1]- es és [2]- es.
-Melyikük [2]- es? – kérdezte Geo.
-Én – emelte fel félének a kezét Bill, mire Georg azonnal odaugrott hozzá.
-Aláírnád a pólómat? – kérdezte félelmetesen közel állva Billhez, aki úgy tűnt kissé meg is ijedt. Mellettük Tom megköszörülte a torkát, mire mindketten odafordultak.
-Egy. Lépést. Hátra.
Hiába nem volt magasabb, ahogy Geo- ra nézett, kirázta a hideg. Azonnal hátra is lépett, így teret adva Billnek, majd amint úgy tűnt újra megnyugodott, ismét felé fordult.
-Szóval…
-Szóval azt akarta mondani, hogy bírja a fejeteket, legfőképpen Bill fejét, és most befogja a száját és majd ESETLEG később még beszélhetünk erről! – lépett közbe Olivia, mire egy hálás mosolyt kapott Billtől. – Nem azért jöttünk, hogy összenyálazd!
-Pfuj!
-Leülhetünk valahova? – fordult az ikrek felé Olivia.
-Hát, arra gondoltunk, hogy odafent lehetne…
-Oké – A szavába vágva elindult felfelé, mintha csak alapból erre számított volna.
Odafent a két „újonc” hasonlóan elképedt, mint Olivia, de miután sikerült mindent alaposan megnézniük, leültek a kanapéra, amit az ikrek nagy nehézségek árán cipeltek fel.
-Szóval, hogyan is gondoltátok ezt? – szólalt meg elsőnek Tom. Nem volt kedve a felszínes társalgáshoz, amivel az ilyen megbeszéléseket szokták kezdeni, egyből a lényegre tért.
-Csak én gondoltam – mondta Olivia. – Ők is csak annyit tudnak, mint ti.
-Akkor meg főleg elmondhatnád, hogy miről van szó… - sürgette.
-Nos, gondolom az alapokra rájöttetek. Egy LoL- os csapatot szeretnék, ami öt főből áll, mi vagyunk az öt, fő, satöbbi… Minden esetre, lesz egy verseny két hét múlva szerdán, ami nekem és Gus- nak pont a tavaszi szünetbe esik, Geo pedig kivehet egy- két nap szabadságot. Mielőtt ti ketten frászt kaptok – nézett Tomra és Billre – jelezném, hogy ez csak egy szimpla verseny, ahol nem kell megjelenni. Elég, ha itthon ültök. Úgy működne, hogy regisztrálunk, és a szervezők kijelölik az ellenfelet. Ha nyerünk, továbbjutunk és játszhatunk egy döntőt.
-És a döntő után? – kérdezte Geo.
-Nyertünk, ennyi – rántott vállat. – Nem juthatunk ennyivel legelőre. Több versenyen kell részt vennünk, hogy tapasztalatot szerezzünk, és hogy felfigyeljenek ránk. Utána jöhet egy kisebb bajnokság, majd egy nagyobb és így tovább…
A bajnokság szó hallatán Billt kirázta a hideg. Egy videóban látta, hogy mennyien vannak ott általában. Emberek, rengeteg ember, és újságírók. Lefényképeznek, kérdezgetnek, és követnek…
Tomra pillantott, aki nyugodtnak tűnt, így megpróbált úgy viselkedni, mintha ő is az lenne.
-Ti mit gondoltok? – kérdezett körbe.
-Szerintem kicsit korai – mondta Gus. - Még ha neki is állnánk és gyakorolnánk két héten keresztül, akkor is alig ismerjük egymást. Nem vagyunk összeszokott csapat. Nem is igazán vagyunk csapat.
-Szerintem is, ez még korai – értett egyet Georg. – Először gyakoroljunk, aztán ha eléggé összeszoktunk, keresünk egy versenyt.
Olivia egy sokat sejtető pillantást vetett Billre, akinek nem kellett sok idő, hogy kitalálja, mire gondolt.
-Hülyék! – morogta a lány.
-Mi?
-Van egy ötletem – Bill magasra emelte a kezét, mint az iskolában, ha fel akart szólalni, mire mindenki felé fordította a tekintetét. Egy kicsit hezitált, majd vetett egy pillantást Tomra, és újra visszatért a bátorsága. – Játszunk egy meccset! Egyetlen egyet, a többit pedig bízzátok ránk! Utána, ha nem akartok, nem kell közösen edzenünk.
-Ezt nem tudod megoldani ennyivel. Nem bíznak bennünk… - mérte végig őket Tom.
-Én bízom! – mondta Olivia halványan mosolyogva.
-Én is! – mondta Georg, majd mind Gustav felé fordultak, aki felemelte az ikrekre a tekintetét. Kétségtelenül nem nyújtottak bíztató látványt, ahogy a hely sem, ahol éltek. Olyan volt, mintha egy másik világba csöppent volna, ami teljesen el van zárva a külvilágtól. Mindezek mellett az sem volt túl szimpatikus, amit Olivia mesélt róluk. Viszont, ahogy a szemükbe nézett, mégis valami furcsán bíztató bújt meg a tekintetük mögött.
-Még nem tudom…
-Erről beszéltem – sóhajtott Tom, amitől kissé kényelmetlenül érezte magát.
-Majd akkor bízom, ha jó okot adtok rá.
-Egy verseny megnyerése elég jó ok? – kérdezte Bill mosolyogva.
-Azt hiszem…
-Akkor ezt megbeszéltük! – csapta össze a tenyerét Bill. A magabiztossága egy kis reményt öntött Gustavba, de ahogy találkozott a tekintete a másik ikerrel, végigfutott a hideg a gerincén. Semmihez sem tudta hasonlítani azt a megkönnyebbülést, amikor Tom elfordult.
-És mikorra gondoltátok? – kérdezte Olivia.
-Nekünk bármikor jó – nevetett fel Bill.
-Délután öttől nekem is.
-Én délben érek haza – mondta Olivia.
-Nekem csak délelőtt és néha este vannak óráim – mondta Gustav.
-Akkor mind megegyezhetünk holnap délután fél hatban? – nézett körbe, majd miután mindenki beleegyezett, Bill Olivia felé fordult. – Meg kell még beszélnünk valamit?
-Oh, öhm… - gondolkodott. – Kéne egy név. Ötlet?
Hirtelen csönd lett. Mindenki magába mélyedve törte a fejét egy ütős néven gondolkodva, kivéve Tomot, aki továbbra is a két fél- idegent figyelte. Valahogy rossz előérzete volt velük kapcsolatban, főleg ami a szőkét illeti. Georg csak egyszerűen idegesítette azzal a tekintetével, ahogy Billre nézett, de nem tűnt rá veszélyesnek, így egyszerűen letudta annyival, hogy ha megtartja az egy méter távolságot az öccsétől, nem lesz gond. Gustavot viszont nem tudta pontosan behatárolni, és ez kifejezetten zavarta.
-Mi lenne, ha gondolkodna mindenki rajta holnapig? – szólalt meg végül Olivia, mire mindenki felsóhajtott és hevesen bólogatott. – Akkor jó!
-És most rátérhetünk a legfontosabb témára! – húzta ki magát Geo, majd Billhez fordult. – Hoztam filcet, ami fog pólón is…
-Én nem ismerem… - mondta a lány, miközben fél arcát a tenyerébe temette.
Bill eléggé zavarodottnak tűnt a helyzetet illetően. Még sosem jött hozzá oda senki, hogy írja alá valamiét. Még sosem jött hozzá oda senki semmiért. Főleg nem egy idegen. De végül bizonytalanul átvette a filctollat és aláírta Geo hátán a pólót.
-Sosem mosom ki…
-Én viszont pofon váglak! – nézett rá Olivia szúrós tekintettel.
-Miért?
-Olyan vagy, mint egy tizennégy éves kislány – röhögött fel.
-Te mit tennél, ha Liam Neeson aláírná a pólód?
-Haza vinném és senki sem nyúlhatna hozzá.
-És kimosnád?
-Hát, ha már nagyon büdös…
-És ha kijön az írás?
-Lefényképezem előtte – Olivia fölényesen hátradőlt a kanapén tudva, hogy ezt a csatát ő nyerte meg. Georg nem is foglalkozott vele, inkább visszafordult Billhez.
-Mesélj magadról! Mit csinálsz szabadidődben? Mi a kedvenc ételed? Kedvenc színed? Közös fénykép? Várj, nincs nálam a mobilom. Basszus! Te szoktál káromkodni? Mivel játszol a legtöbbet? Mindig együtt játszotok? Úgy hallottam ti mindig együtt játszotok.
Ahogy egyre csak kapta a nyakába a kérdések tömkelegét, Bill annál inkább úgy érezte, szorul a nyaka körül a hurok. Amikor már túl soknak érezte, felhúzta a lábait maga elé, és átkarolta a térdeit.
-Elég, megijeszted! – förmedt rá Tom, mire Georg eléggé meglepett tekintetet vágott, de végül elfogadta, hogy Bill félénk és abbahagyta a kérdezősködést. – Jól vagy? – fordult az öccséhez.
-Ühüm…
-Gustav! – fordult a szőke felé Olivia. – Te vagy itt az egyetlen normális ember!
-Mi? – nézett fel Gus, aki úgy tűnt eddig valami más világban járt.
-Semmi – legyintett Olivia, majd egy reménytelen sóhajjal hátradőlt.
-Most haragszom! – nézett rá durcásan Moe.
-Öhm… Bill, kérdezhetek valamit? – Georg úgy döntött újra megpróbálkozik, egy kicsit finomabban.
-Ühüm.
-Mi a kedvenc játékod?
Egy darabig gondolkodott, majd előbújt a térdei mögül, és félénken elmosolyodott. – Walking Dead, első szezon.
-Az nem egy sorozat? – húzta össze a szemöldökét Liv.
-Csináltak játékot is – világosította fel Georg. – Tudod? Varázslat.
-És neked? – kérdezett vissza Bill, még mindig félénken.
-Oh… Dark Souls 2 – vigyorodott el félszegen.
-Mazochisa – nevetett fel Bill.
-Most miért?
-Komolyan az a kedvenced? – kérdezte meglepetten Olivia, majd átnyúlt Gustav mellett és megfogta a vállát. – Most összementél a szememben…
-Most mi bajotok van? – nézett körbe értetlenül. – Tök jó játék!
-Éveket vett el az életemből… - Tom is beszállt a beszélgetésbe.
-Én láttam róla egy videót és eldöntöttem, hogy anélkül tudok csak boldog életet élni…
-Gus? – nézett utolsó mentsvárként a barátjára, aki elhúzta a száját.
-Bocs, haver.
-Nem tudjátok mi a jó… - morogta, majd keresztbe tett karokkal hátradőlt.
Georg, Gus és Olivia még egy óráig maradtak, majd elköszöntek és elmentek.
Ahogy becsukta utánuk az ajtót, Bill nekidőlt és felsóhajtott, majd az előtte álló Tomhoz fordult.
-Úgy tűnt, egész jól érezted magad – jegyezte meg a raszta, majd közelebb lépett hozzá.
-Egy adott pillanatot leszámítva – Bill jobbra döntötte a fejét, és pajkos tekintettel nézett Tomra.
-De azt is túlélted, nem?
-Nélküled nem ment volna – mondta, majd elrugaszkodott az ajtótól és Tomhoz, bújt, aki szorosan átölelte. – Fáradt vagyok.
-Én is – sóhajtotta. – Ma ne játszunk már, csak feküdjünk le!
-Mennyi az idő? – kérdezte, megszakítva egy ásítással.
-Öt- hat óra körül lehet…
-Korán van még – mondta, de ő is érezte, hogy egyre közelebb kerül az állva elalváshoz.
-Mióta számít? – Tom szélesen elmosolyodott, majd a csuklójánál maga után húzva, elindult Billel vissza az emeletre.
-Igaz – mondta halkan, egy kissé megkésve Bill, közben erőlködve, hogy nyitva tartsa a pilláit. Furcsa mód, eddig nem érezte, hogy álmos lenne, de amint elmentek a többiek, elfáradt. Nem értette miért, de nem volt ereje gondolkodni rajta.
Majd holnap, gondolta.
Amint felértek a szobájába észrevette, hogy nem a pizsamája van rajta, mint általában, így egy fáradt nyögéssel elkezdett átöltözni, közben nem törődve azzal, hogy Tom őt nézi.
Végül lomha mozdulatokkal bebújt a takarója alá és amint a párnába döntötte a fejét, utat adva a fáradságnak, kezdett lassan álomba merülni.
-Jó éjt! – Hallotta, ahogy Tom ezt suttogja neki, majd a távolodó lépteit, és próbált utána kiáltani, hogy ne menjen el, maradjon vele, de nem tudta kinyitni a száját. Elaludt.
-Jó hírem van! – szólt bele a telefonba Olivia, köszönés nélkül.
-Sikerült kivinned őket? – kérdezte csodálkozva Andreas.
-Nem. MÉG nem! De azért készítsd a pelust!
-Mit csináltál?
-Voltam náluk nemrég, és ma is pár haverommal – újságolta büszkén. – És nem kaptak idegösszeroppanást.
-Ismerték a haverjaidat?
-A-a…
-Nem hiszek neked – sóhajtotta Andreas a vonal másik végén.
-Akkor kérdezd csak meg őket! Amúgy nem ez az egyetlen újság. Két hét múlva versenyzünk!
-Mit csináltok?
-Versenyzünk. Én, Tom, Bill, meg a két haverom, akiket nem ismersz. Mi vagyunk egy csapat, és megyünk LoL- os versenyre.
-Az egy játék, nem?
-De – mondta. Andreas egy pillanatig nem szólalt meg, amiről Olivia először azt hitte, megszakadt a vonal, majd a szőke felröhögött.
-Te… Te…
-Én, mi?
-Te azzal akarod rendbe hozni őket, hogy még többet játszasz velük? – kérdezte hitetlenkedve, és egy kis undorral a hangjában.
-Először is, nem kell őket „rendbe hozni”, ők is ugyan olyanok, mint te vagy én. Normálisak.
-Normálisak?! Szerinted az a kettő normális? Rohamot kapnak egy idegentől!
-Ma is megmutatták, hogy képesek közeledni idegenekhez – Olivia próbálta meggyőzni Andreast, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek ő látja, de úgy tűnt kialakult róluk egy képe, amitől nem hajlandó elszakadni.
-Otthagyták a sulit, hogy játszhassanak! – emelte fel a hangját Andreas.
-Ezt ők mondták?
-Nem, de mi másért? Olivia, vedd észre, hogy mi folyik itt!
-Nem, te vedd észre! – förmedt rá. – Igenis képesek normálisan viselkedni, de azzal, hogy rájuk rontottál meghívás nélkül, másfél év után és rájuk akartál erőszakolni valamit, azzal nem segítettél a helyzeten! Van egy képük a világról, ami összeegyeztethetetlen a tiéddel, és ez a bajod!
Andreas felsóhajtott a vonal másik végén, majd bármilyen hozzászólás nélkül letette.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés