Na, ezt már én írtam :D Egy kis különlegesség halloween- ra való tekintettel :D Jó olvasást és boldog Halloweent! 

-Mit csinálsz? – kérdezte kissé idegesen Tom. Az öccse még húzott pár vonalat az arcára, majd vigyorogva végigmérte a remekművét.

-Kész – jelentette ki a fiatalabb, majd felkapta az asztalon levő tükröt és Tom kezébe adta. – Szerintem tök jó lett!

-Érdekes – pislogott nagyokat, miközben a tükörképét bámulta. Azokat a furcsa vonalakat leszámítva oldalt, tényleg jó lett, gondolta. – Mik azok a random csíkok oldalt?

-Repedések – mondta a szemét forgatva Bill.

-Repedések?! – fordult ikre felé kérdőn.

-Egy csontváz vagy, az isten szerelmére! Még szép, hogy vannak rajtad repedések!

-Azt értem én, csak… olyan furcsa.

A fiatalabb egy nagyot sóhajtott, majd visszament a szobájába. Elvégre neki is be kellett öltözni. Miután becsukta maga mögött az ajtót, ismét felnyögött, mint mostanában olyan sokszor. Pár pillanat múlva ismét a bátyja szobájában volt.

-Minek öltözzek?

-Még mindig nem döntötted el – kérdezte kárörvendően Tom.

-Nem – morogta. – Csak AZ a jelmezem van, de azt nem veszem fel!

-Miért nem? – vigyorgott. – Olyan kis cuki vagy benne…

-Baszd meg! – morogta a fiatalabb, majd visszaviharzott a szobájába. Kinyitotta a szekrényt és előhalászta azt a dobozt, amiben az említett jelmez volt. Az anyja küldte neki pár hete, de csak poénból. Bill nem gondolta volna, hogy komolyan szüksége lesz rá...

Miután kész lett, legszívesebben pofon vágta volna a tükörképét.

-Ez reménytelen… - sóhajtotta kétségbeesetten, majd botladozva elindult Tom szobája felé, de még a folyosón elesett. Mire feltápászkodott, a bátyja már odaért.

-Héj, jól… mi a frász? – kerekedtek el a szemei. – Komolyan felvetted?

-Nem volt más választásom… - morogta a fiatalabb.

-Dehogy nem! – röhögött fel. – Például, hogy nem öltözöl be.

-De az úgy nem jó! Halloween- kor be kell öltözni! Ez csak így vicces…

-Igen – helyeselt vigyorogva Tom. – Ez így tényleg vicces…

-Befejezted? – nézett rosszallóan az ikrére Bill.

-Nem! Basszus, Bill! Beöltöztél playboy nyuszinak! – röhögött torkaszakadtából Tom.

-Annyira nem rossz…

-Nem- e?

-Inkább csak induljunk! – lökte félre Bill. A garázskapuig még kétszer- háromszor elesett, majd még egyszer a beszállásnál. Tom röhögve indította be a motort és meg sem állt a stúdióig. A parkoló már majdnem megtelt, amikor megérkeztek.

-Menjünk lifttel, oké? – kérlelte testvérét Bill, végignézve a lépcsőfokokon.

-Mi az? – vigyorodott el gúnyosan Tom. – Nem szeret a magas sarkú?

-Pofa be és segíts! – morogta halkan a srác bátyja vállába kapaszkodva.

A lift elindult felfelé. Egy darabig csak csendben álltak, majd Bill megszólalt.

-Muszáj bemennünk?

-Igen – bólintott Tom.

-De miért? – nyögött fel. – Miért nem megyünk simán haza?

-Egyrészt, mert be akarok baszni – jelentette ki, mire Bill csak a szemeit forgatta. – Másrészt, mert ezt látniuk kell a többieknek is – nézett végig még egyszer röhögve öccsén, majd kinyílt a lift ajtaja.

A terembe belépve hatalmas ováció és fulladozó röhögés fogadta az ikreket, de leginkább Billt, aki legszívesebben csak elbújt volna valahova szégyenében.

-Majd később beszélünk – intett Tom, majd eltűnt a tömegben.

-Remek – motyogta Bill. Ott sem akart lenni, és most még Tom is otthagyta. Méghozzá ennek tetejébe egyszer csak megjelent a láthatáron Georg, a basszusgitáros, aki egyenesen a fekete hajú felé tartott.

-Na, ez is remek – morogta, majd egy műmosolyt erőltetett az arcára. – Szia!

-Szia, Billa! – köszönt röhögve Georg. – Mi ez a jelmez?

-Nem volt más… - sóhajtotta a fiú, majd végigtekintett barátján, aki kalóznak öltözött.

-De akkor is… miért pont playboy nyuszi?

-Oh, hagyjatok békén! – mondta sértődötten Bill, majd otthagyva Georg- ot, gyors léptekkel beslisszolt a mosdóba. A tükörben végigmérte magát.

-Ez… ennél már nem lehet rosszabb – sóhajtotta.

Miután visszamászott a terembe, megpróbált találni magának valami értelmes társaságot, de leginkább csak többé- kevésbé részeg emberekkel futott össze, akik röhögtek egyet rajta, majd továbbmentek. Eközben számtalanszor megfordult a fejében, hogy akár haza is mehetne. Ilyenkor mindig emlékeztette magát, hogy egy kocsival jöttek, és ha majd Tom atom részeg lesz, valakinek haza kell fuvaroznia…

Amikor már azt hitte, minden beszóláson túl van, szembe jött vele David.

-Bill… - kiáltotta, majd a mellette álló nőbe kapaszkodva odacsoszogott a fiúhoz, aki egyből kiszúrta, hogy a férfi bizony részeg. Elég keményen…

-Szia, David – köszöntötte egykedvűen.

-Bill… mi ez a hacuka? Te is berúgtá’?

-Nem – sóhajtotta. – Habár gondolkozom rajta, hogy kéne…

-Hát, én csak azt tudom mondani fiam, hogy a jó munkához idő kell, a szarhoz meg még több – mondta dülöngélve.

-Mi köze ennek bármihez? – vonta össze a szemöldökét Bill.

-Mit tom’ én – legyintett, ezzel fejbe verve az őt támasztó nőt. – Apropó, te hogyhogy itt vagy még?

-Tomra vigyázok – rántott vállat a fiú.

-De, hiszen ő az előbb ment el – csodálkozott egyet David. – És a söröm hol van? Te vitted el? – rivallt rá a nőre, majd elindult vissza a bárpulthoz. Bill szívesen ment volna David után megnézni, hogyan botladozik részegen – egy kis káröröm neki is jár, nem? –, de ehelyett elindult a lift felé. Amint leért a parkolóba hiába kereste a kocsijukat, amivel jöttek, eltűnt.

-Hogy az a… - dühöngött. Egész este csakis Tom miatt maradt, erre ő lelép a tudta nélkül. – Rohadt jó!

Előkotorta a retiküljéből – mentségére szolgáljon, a jelmezhez volt kellék – a mobilját és hívott egy taxit, ami mellesleg a dugók miatt negyed órát késett. A taxis persze egyből megkérdezte, hogy melyik bárhoz vigye, mire Bill legszívesebben csak fejbe vágta volna.

Amikor kiszállt a házuk előtt látta, hogy a kocsi tényleg ott parkol a felhajtón. Valószínűleg Tom annyira részeg volt, hogy nem járt be vele.

Belépve a házba Bill szembesült azzal, hogy tárva nyitva a bejárati ajtó.

-Kinyírom – morogta, majd becsukta maga mögött az ajtót. – Tom? Hol a pokolban vagy?

-A nappaliban – jött a válasz, mire Billnek felszaladt a szemöldöke. Tom ennyire részeg volna?

-Mi a frászért hagytál ott? – indult meg a nappali felé, ahol szó szerint leesett az álla. A bátyja feltett lábakkal bámulta a laptop képernyőjét. Már lemosta az arcfestéket is és átöltözött otthoni cuccokba.

-Hm? – nézett fel érdeklődve a laptopról, mire Bill idegesen letépte a nyuszi füleit és a földre hajította.

-Azt kérdeztem, hogy miért hagytál ott? – nézett vádlón az ikrére.

-Unatkoztam – mondta. – Egy normális pia nem volt és a zene sem tetszett… Meg aztán nem bírtam magammal... tudod.. nincs rajtad valami sok minden, és azért egy buliba mégis csak érdekes lett volna, ha neked esek…

-Süket vagy? – toporzékolt a fiatalabb. – Mondom, ENGEM miért hagytál ott? Az nem érdekel neked mi nem tetszett…

-Úgy láttam jól elvagy…

-Komolyan? – kérdezte gúnyosan. – Ebben a szerelésben?

-Jól van, na! – csukta le a gép fedelét, majd a dohányzóasztalra tette. – Épp vigyorogva beszélgettél Gustav- val, a majommal…

-Ja, igen – forgatta a szemeit. – Ő szórakoztatott…

-Csak ő? – nézett vigyorogva öccsére.

-Hát… - húzta el a száját. Így visszagondolva, a beszólásokat leszámítva mindenki rendes volt vele. Az egyik srác még whisky- vel is megkínálta. – Ő is…

-Na, látod! – mondta Tom, majd felállt és átölelte öccsét. – Téged mindenki szeret.

-Ez igaz – bólintott a fiatalabb mosolyogva, majd belebújt az ikre karjai közé.

-Most pedig csináljunk valamit, ami érdekesebb elfoglaltság! – mondta Tom, majd a szobája felé kezdte vezetni Bill és közben a kezébe adta az imént eldobott nyuszi fület. – Vedd vissza! Úgy szexibb!

-Egyet értek – mondta csillogó szemekkel és kaján vigyorral, majd követte bátyját, aki becsukta maguk mögött az ajtót és kezdődhetett az igazi szórakozás kettejük számára…