-Tomi!
-Hm?
-Emlékszel, milyen régen WoW- oztunk utoljára?
Tom kicsit elgondolkodott, mert tényleg nem emlékezett a pontos időre. Annyira emlékezett, hogy nem mostanában volt – valamikor télen – és utoljára egy 90- es szintű mágussal hagyta abba.
Vagy nightelf vagy bloodelf volt…
-Nem vesszük elő egy kicsit? – kérdezte pajkos tekintettel Bill, miközben aranyosan oldalra döntötte a fejét, mint a kisállatok, ha nem, értenek valamit.
-Oké! Amúgy is, nemrég jött az új kiegészítő…
-Mi volt a neve?
-Warlords of… Nem tudom – mondta a raszta, és közben megnyitotta az indítófelületet. – Az árát figyelted?
-Ühüm – hümmögte Bill, de ahogy Tom átpillantott a monitorjára, neki már ment a letöltés.
-Ja, hogy te már meg is vetted…
-Gondoltam, úgy is belemész – mondta, miközben hátradőlt a székében. – Mindig belemész…
-Mert nekem mindegy, hogy mit játszunk, amíg neked jó.
Nagyjából egy óra kellett a letöltéshez, amíg is megrendelték a pizzákat a szokásos helyről, ahol a futár már tudta, hogy be kell vinnie a házba a megrendelést. A konyhában elmesélte, hogy szakad az eső, így kocsival jött, pedig tervezte, hogy használja az új robogóját.
-Nagyon esik? – kérdezte Tom.
-Szakad – sóhajtotta a futár. – És ha jól hallom, elkezdett dörögni.
-Remek – húzta el a száját Tom.
-Nekem viszont mennem kell. Még három helyre várnak és nem is velem történne, ha nem a város másik felén…
-Hamburg nem kicsi. Miért innen rendelnek, miért nem valami közeli étteremből? – kérdezősködött Bill.
-Azt én honnan tudjam – nevetett fel a srác, majd elindult a kijárat felé. – Sziasztok, srácok!
-Viszlát – köszöntek egyszerre, majd az egyik dobozzal felsétáltak, a másik hármat pedig lent hagyták.
-Nem kéne kikapcsolnunk a gépeket? – aggodalmaskodott Bill, miután becsukta maguk mögött az ajtót.
-Most mitől ijedtél meg ennyire? Még sosem volt rövidzárlatunk.
-Tudom, de mi van, ha most lesz? Akkor megint ki kell hívni a szerelőt, és nem akarom, hogy megint idejöjjön az az idegen, Tomi!
-Nyugi! Majd pont ide csap be a villám… - mosolyodott el. Szórakoztatónak találta, hogy Bill ennyire komolyan veszi és aranyosnak, hogy aggódik.
-És ha mégis?
-Van villámhárítónk – emlékeztette Tom, majd visszafordult a képernyőhöz.
Billnek nem sok derengett a fizikaórából, de mintha emlékezett volna, hogy a villámhárító nem feltétlenül vezeti el a villámot. Vagy nem teljesen? Vagy rosszul emlékszik? Vagy csak beképzeli magának? Igen, valószínűleg az utóbbi.
-Megértem, hogy aggódsz miattuk, de ha nem akarják, hogy segíts rajtuk, akkor tényleg jogos a kérdés, hogy miért akarsz. Pisztolyt tartott valaki a fejedhez, vagy mi?
-Nem, csak vissza akarom kapni a régi Tomot és Billt – ismételte sokadszorra Andreas és kezdte úgy érezni, hogy a rossz embertől kért segítséget.
-Azt értem, és ez egy egész tűrhető indok lenne, csak hát… Ha olyan jó barátok voltatok, eddig miért nem kerested őket?
-Nem tudom, oké? – akadt ki Andreas. – Lépjünk túl ezen!
Olivia felsóhajtott. – Figyelj, Andi! Nem tudom, segítsek- e. Amit elmondtál, az alapján elég irreális az egész. Mármint, én nem úgy ismerem Tomot, mint aki lefagy egy szerelő láttán…
-Mondom, hogy megváltoztak! Ha nem hiszel nekem, nézd meg magad! – idegeskedett Andreas.
-Nem akartam kimondani, de tényleg nem hiszek neked – nevetett fel Olivia. – Gondolkodom rajta, oké?
-Jó – motyogta Andreas. Azzal bíztatta magát, hogy ez már fél siker.
-Holnap visszahívlak – mondta. – Hali!
-Szia!
-Tomi, ezt nézd! – mutatott a képernyőre Bill.
Tom egyből ott termett mellette és az üzenetet figyelte.
„To: [2]
Sziasztok!
Ti ikrek, éreztétek már úgy, hogy unalmas mindig győzni?
Send by: saiv_ilo0312”
-Milyen kérdés ez? – ráncolta a homlokát Tom.
-Engem inkább az érdekelne, hogy honnan tudja, hogy ikrek vagyunk – mondta Bill. – Neked is küldött üzenetet?
Tom a gépe elé ugrott és a karakterével a postaládához futott. – Küldött!
„To: [1]
Várom a válaszotokat. De akár az arénában is találkozhatunk.
Send by: saiv_ilo0312”
-Furcsa módon hívja ki az embereket – jegyezte meg nevetve Tom, de Billre nézve újra csak a homlokát ráncolta. – Mi az?
-Azon gondolkodom, hogy honnan tudja, hogy ikrek vagyunk – mondta Bill. Addig eljutott, hogy valószínűleg ismeri őket a valóságban, máskülönben nem jött volna rá, hogy ő [2], Tom pedig [1] néven játszik. De még ha ismeri is őket, akkor sem tudhatja, hogy mi a nevük, mivel nem jár hozzájuk senki. Kivéve Andreast…
„To: saiv_lio0312
Szia Andreas!
Send by: [2]”
-Biztos vagy benne? – nézett rá bizonytalanul Tom.
-Ki más lenne…
„To: [2]
Ez sajna nem talált :P Habár kétségtelenül ismerem Andit…
Send by: saiv_lio0312”
-Szerinted húzza az agyunkat? – kérdezte Tom, de nem kapott választ. Bill egy darabig gondolkodott, majd a mobiljáért nyúlt, ami egy újság alatt volt. Nem igazán használta, legalábbis telefonálásra, de jó pár játék volt rátöltve, amivel szórakozhatott, ha elment az áram, vagy ment a töltés, letöltés.
-Andreas?
Bill bólintott és türelmesen várta, hogy a szőke felvegye a telefont.
-Hallo!
-Andreas?
-Bill?
-Hogy vagy? – kérdezte.
-Öhm… jól, miért? Mit csináltatok?
-Semmit – mondta nyugodtan. – Csak ennyit akartam, szia.
Bill az asztalra tette a telefont és újra az idegen üzenetét kezdte nézni.
-Na? – törte meg a csendet Tom.
-Tényleg nem ő az.
-Nem is kérdezted meg…
-De épp a buszon ült. Hallottam a háttérben a zajokat – motyogta.
-Lehet, hogy csak lejátszotta valamin, hogy úgy tűnjön…
-Nem. Ez kicsit összetettebb ennél. Nézd! – mutatott a képernyőre. – A karakter, akivel küldte az üzenetet 100- as szintű. Nem hiszem, hogy Andreas ennyi pénzt és időt pocsékolt volna erre. Meg amúgy is, mikor csinálta volna?
-Hogyan derítjük ki, hogy ki az?
-Egyszerű – mosolyodott el Bill. – Játszunk!
„To: saiv_lio0312
Tíz perc múlva a Gurrabashi aréna előtt.
Send by: [2]”
Tom és Bill elindultak a kijelölt helyre, és út közben Tom fél szemmel Billt nézte. Szokatlan módon csillogott a szeme, mintha élvezte volna, hogy belemehet az idegen játékába. Végülis nincs min meglepődni. Most, hogy Andreasszal már nem játszhatott, folyton új játékokat és kihívásokat keresett, és most úgy látszik a kihívás talált rá. Tom idő közben rájött, hogy Bill és Andreas a nélkül játszottak, hogy bábukat vagy kártyalapokat használtak volna. Akkor nyert volna Andreas, ha Bill és ő kimennek az udvarra, Bill pedig akkor nyert, amikor sarokba szorította Andreast. Legalábbis Andreas most sakkban van. Még nem kapott mattot, így a játékuk sem ért véget, még ha nem is tudtak róla. Habár, ahogy elnézte, Bill igen is tudott róla és próbálta úgy alakítani a dolgokat, hogy minél tovább tartson a játéka. Véglegesen is kiejthette volna Andreast, de helyette szabad utat hagyott neki. Akár hogy is, Tom kíváncsi volt a játékra és a nyertesre. Normál esetben az életét is feltette volna Billre, de most elbizonytalanodott. Van rá esély, hogy Bill hagyja Andreast nyerni, hogy utána újabb játékot játszhasson vele.
Ahogy ezen gondolkodott, rádöbbent, hogy ő is a játék része, hisz Bill nem játszana nélküle. Az egy dolog, hogy nézi, ahogy szenved a négy karakterrel, de egy ilyenből nem hagyná ki. Csak még arra nem jött rá, milyen szerepet szánt neki Bill.
-Megjöttünk – mosolyodott el Bill, ahogy feltűnt a horizonton az aréna. – Már ott van?
-Ha jól látom, nem – mondta Tom, miután visszafordult a képernyőhöz. Mindketten bloodelf- fel mentek, de nem tudták mivel érkezik az ellenfél.
Bill kényelmesen hátradőlt a székében és kinyújtóztatta a tagjait, majd felhúzta a lábait és törökülésben ült tovább.
-Mi az? – kérdezte, amikor észrevette, hogy Tom őt bámulja.
-Semmi – válaszolta, majd még egyszer végigmérte és visszafordult a monitorhoz.
Andreas bezárta maga után az ajtót, majd levette a vizes cipőjét és a ruháit a fürdőbe vitte. Miközben átöltözött, bekapcsolta a laptopját és látta, hogy Bill és Tom állapota elfoglalt. Teljesen biztos volt benne, hogy játszanak, így inkább hagyta az egészet és elindított egy számot. Ledőlt az ágyára és egy sóhajjal nyugtázta a napját, ami kétségtelenül kudarc volt. És leginkább Bill hívása zavarta. Olyan semmilyen volt, mégis tudta, hogy akart vele valamit, így nem hagyta nyugodni a gondolat. Akár fel is hívhatta volna, de egy valamit már megtanult az ikreknél töltött rövid idő alatt.
Ne vitatkozz hülyékkel! Lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal…
Kétségtelenül látta már Billt és Tomot, amikor használják az adottságaikat, és az egészen elképesztő, de amúgy rosszabbak, mint egy nyűgös nyugdíjas klub hétfőn, akiknek késve hozták a reggelit, miután eltűnt az amúgy két éve döglött macskájuk, és a rejtvényújságot sem postázta a kiadó. Micsoda borzalom…
Bill nem tudta pontosan mennyit vártak, de amikor megérkezett az ellenfél újra izgatott lett. Persze, ezt megpróbálta nem kimutatni. Ő sem igazán tudta miért, csak úgy érezte jobb, ha higgadt marad.
„Zone chat:
[1]: akkor? játszunk?
saiv_lio0312: azért jöttünk ide, nem?
sain_lio0312: viszont csak 1v1- et tudunk játszani, szóval ki ellen leszek?”
Tom és Bill gyomra egyszerre görcsbe rándult.
-Mi legyen? – kérdezte Bill.
-Te ebben jobb vagy – mondta Tom egyértelműsítve a választ.
-De én nem akarok nélküled játszani – nyögött fel, mire Tom elmosolyodott, majd az ölébe ültette és átkarolta a derekát.
-Itt leszek végig veled – suttogta a fülébe, mire Bill elvigyorodott.
-Akkor játszhatunk!
„[1]: kezdhetjük ^^”
Tom karaktere egy harcos volt, míg az ellenfélé egy pap, így az első sebzést ő osztotta le. Azonban arra nem számított, hogy Billnél vannak füstbombák. A nagy ködben ő látta hol mozog az ellenfél, de az nem láthatott semmit. Ezt kihasználva egy ütéssel majdnem a fél életerejét levette. Gyorsan elfutott a füstfelhőn kívülre, ahol már láthatóvá vált az ellenfélnek. Amint sikerült kicsalnia a szabad térre a papot, az pontosan úgy tett, ahogy arra számított, elhasználta a legerősebb támadását. Bill egyik képességével magához rántotta, közvetlenül, miután az elindította a robbanást, így pontosan ugyan annyit sebződtek mind a ketten. Bill életének a 2/3- a maradt meg, míg a papnak alig maradt valamennyi. Bill ledobott még egy füstbombát, azonban az előző alkalomból kiindulva az ellenfele tudta, hogy hátulról közelíti meg, így Bill használta azt a képességét, amellyel nagyon magasat ugrik, így beesett közvetlenül a pap mellé, ahol könnyel le tudta szedni.
-Nyertünk – mondta Bill, szinte már csak mintha természetes lenne.
-Ügyes voltál – suttogta Tom, majd belepuszilt a nyakába. Aztán még egyszer, és még egyszer, és még egyszer…
-Írt – mondta Bill két kéjes sóhaj közt, mire Tom felemelte a tekintetét.
„To: [1]
Gratulálok!
Send by: saiv_lio0312”
-Bill, gyorsan! Nézd meg kaptál- e üzenetet! – utasította Tom, mire Bill kelletlenül kiszállt az öléből és megnyitotta a postaládáját.
„To: [2]
Remélem játszhatunk még együtt egyszer.
Send by: saiv_lio0312”
-Semmi érdekes – rántott vállat Tom, majd visszagurult a székével a gépéhez.
Bill nem mondott semmit, csak a nevet és az üzenetet nézte. Az üzenet nem mondott túl sokat, ugyanis túl sok féle képpen lehetett értelmezni. Viszont arra rájött, hogy vagy azt akarta az illető, hogy rájöjjenek a kilétére vagy eléggé elővigyázatlan volt.
-Tom, olvasd visszafelé a nevét!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó