Bill nagyot nyújtózkodva ült fel az ágyában, majd megdörzsölgette a szemeit, hogy kicsit felébredjen. A tegnap este nyitva hagyott ablakon befújt a szél és besütött a kora délutáni nap fénye. Kicsit élvezte a helyzetet, majd lerázta magáról a takarót és az ágy szélére ült.

Várjunk csak? Takaró?!

Egy darabig nagy szemekkel nézte és gondolkodott, hogy vajon ki tette oda és hogyan jutott be. Hirtelen elbizonytalanodott, hogy bezárta- e az ajtót lefekvés előtt, de tisztán emlékezett a jelenetre, ahogy elfordítja a kulcsot, ami még most is belül volt. A ’ki volt’ kérdésre pedig csak két válasz lehetett.

Végül elkönyvelte magában, hogy bizonyára az anyja volt, majd bevonult a fürdőszobába.

                Tom még egyszer lenyomta a kart, majd egy fáradt sóhajjal nekidőlt a kútnak és lenézett a megtelt vödrökre. Ez volt az utolsó feladata, a lovak megitatása, aztán mehetett ebédelni, ahol majd egy csendben ücsöröghet az anyjával.

Istenem, mikor lesz már vége…?

Miután kellően kifújta magát, felkapta őket és elindult az istálló felé. Összesen két lovuk volt, Felix és Paula, a hófehér kanca. Mindkettőjüket Gordon vette, amikor még kicsik voltak, egyet Tomnak és egyet Billnek, de miután a sokadik próbálkozásra sem tudtak a nyeregben maradni és az érdeklődésük is alább hagyott, Gordoné lett a két ló.

                Miután mindkettőt megitatta, visszavitte a vödröket a fészerbe, majd visszament a házba. Odabent már érezte a kész ebéd illatát, de előtte még felszaladt átöltözni, mivel a fürdéshez túl éhes volt, viszont az izzadtság és a ló szag elegye nem túl kellemes.

                A használt ruhákat – szokás szerint – a földre dobta, lehetőleg a sarokba, majd előhalászott egy másik farmer és egy szürke rövidujjút. Épp a konyhába indult, hogy lehetőleg minél előbb túl legyen az ebéden, de eszébe jutott, hogy meg kéne mosnia a kezét. Megengedte a vizet, azonban amint szembe került saját tükörképével, megdermedt. A rasztái hátra voltak, így látszódott, hogy a homloka még mindig izzadt, a hátáról nem is beszélve, amit nem kellett külön megnéznie, így is érezte. A talpa lüktetett az egész napos futkosástól a kényelmetlen cipőben, amit eddig nem is vett észre. A kezei kérgesek voltak, a tekintetén és a szeme alatti karikákon lehetett látni, hogy fáradt. Megviselték az elmúlt hét eseményei, ahogy az is, hogy szinte minden munkát ő végzett a farmon. Ekkor eszébe jutott Bill. A nyugodt arckifejezése tegnap este és az ijesztő tekintete, amikor meglátta Gordon holttestét és Tomnak le kellett fognia. Nehéz volt elképzelni, hogy ugyan az a Bill volt a kettő. Az a Bill, aki már egy hete bezárkózott a szobájába. Végül csak sóhajtott egyet és elindult a konyhába.

                Ismét egyedül ebédelt a szobájában, mint mindig. Tom és az anyjuk már rég befejezték az evést, mikor ő felhozta a kihűlt adagját. Ahogy múlt az idő, kezdett rájönni, hogy az egyetlen szórakozása a napokban az ő figyelése volt. Ha épp halálra unta magát, kiült az ablakba és nézte, ahogy a farmon dolgozik, teljesen egyedül. Néha még sajnálta is, hogy egyedül kell végeznie ennyi munkát, de nem mert lemenni. Akkor beszélnie kellene vele, látná és néha olyan érzése volt, mintha tudnának olvasni egymásban. Rá kellett döbbennie, hogy kétszer is cserbenhagyta, aztán megfutamodott, és elbújt. Még a közös szobájukból is kiköltözött, az Istenért…

Miután mindent megevett, a tányérját az éjjeliszekrényre tette, és kiült az ablakba. Tom még mindig fát vágott a tűző napon. Nem tudta rávenni magát, hogy megpróbálja elképzelni, mennyire is lehet fáradt.

Hosszú percekig tanulmányozta a mozdulatait, majd Tom hirtelen megállt. A baltát a földre dobta, majd leült a bejárat melletti fa árnyékába és megbontotta az odakészített sörét. Egy pillanatra találkozott a tekintetük. Tom szemébe mintha vágyakozás és egy csepp csalódottság látszódott volna, amit Bill nem értett teljesen, ezért inkább elfordult és úgy döntött, leviszi a koszos tányért.

                Tom még egy darabig bámulta az ablakot, ahol az imént még Bill nézett le rá. Először nyugodt és hideg volt a tekintete, aztán mintha meglepettség tükröződött volna benne, majd eltűnt. Sóhajtott egyet, majd egy újabbat kortyolt a dobozból.

                Halk léptekkel ment be a konyhába, ahol az anyja ült az étkezőasztalnál, homlokát a tenyereibe temetve, előredöntött fejjel. Bill kíváncsian nézte pár pillanatig, majd berakta a tányérját a mosogatóba, mire Simone felkapta a fejét.

Óráknak tűnő másodpercekig farkasszemet néztek egymással, majd a nő arcvonásai meglágyultak. Nem szólt semmit, csak mosolygott. Az a mosoly viszont mindent elmondott helyette is. Hogy aggódik, de örül, hogy napok óta újra láthatja a fiát. Hogy fáradt, de nem engedi meg magának a pihenést, aminek egyikük sem tudta pontosan a miértjét. Nem kellettek szavak, hogy elmondja, mit érez.

Bill először ledöbbent. Nem tudta felfogni, hogy mindezek után még kap szeretetet, akármilyen formában. A látása kezdett elhomályosodni, és minden erejével azon volt, hogy visszatartsa a könnyeit.

-Kösz, hogy betakartál este – mondta Bill remegő hangon. Tegnap még elképzelhetetlennek tartotta, hogy az anyja szemébe nézzen, de most ott állt vele szemben és a mosolygó, fáradt szemei, mintha csak átégették volna a bőrét.

-Én nem takartalak be – mondta az anyja, még mindig mosolyogva, majd elfordult és visszadöntötte a fejét. Újra ugyan úgy ült ott, mint amikor Bill belépett a konyhába, és mintha mi sem történt volna, szótlanul meredt tovább maga elé.

Odakintről balta hangja hallatszott, ahogy kettéhasítja a fát, és az két darabban a földre hull. Ekkor Bill magához tért és gyors léptekkel felsietett az emeletre, a szobájába és miután bezárta az ajtót, leült az ágy szélére. Ha nem az anyja takarta be, akkor Tom, amitől teljesen összezavarodott.

Amikor már nem bírt az idegeivel, felpattant és az ajtóhoz lépkedett, azonban ott megtorpant.

Tényleg ki akar menni?

Hamar ráeszmélt, hogy ez teljesen mindegy, hiszen aznap már úgy is megszegte ezt a saját aga által kiszabott szabályt, úgyhogy elfordított a zárban a kulcsot, majd elindult vissza lefelé a lépcsőn.

Odakint valami teljesen más érzés fogta el. Megcsapták a különböző szagok, a napfény a szemébe sütött és érezte, hogy él. A szobában minden olyan halottnak tűnt, de idekint mintha újra érezte volna azt az érzést, amit kezdett elfelejteni.

Amint újra összeszedte magát, futva elindult a domb felé. Két helyen is átbújt a kerítésen és az erdőben folyó pataknál megállt szusszanni egyet. A napokig tartó ücsörgéstől nagyon elpunnyadt, szinte alig bírta pár méterig és ár elkezdett fáradni. Végül az út további részét gyors léptekben tette meg, majd az erdőből kiérve pontosan azt látta, amit várt.

Tom a domb tetején ült és nézte a naplementét. Pont, mint Gordon.

Bill is felsétált mellé és köszönés nélkül helyet foglalt mellette. Jó darabig csak szó nélkül ültek egymás mellett, ami külső szemlélőnek úgy tűnt, szavak nélkül kommunikálnak. Igazából mindketten egyre frusztráltabbak lettek, ahogy teltek a percek. Mondhatni, kezdték megérteni, Gordon többnyire miért egyedül járt ide.

-Jó látni, hogy kimásztál az odúdból – szólalt meg Tom hirtelen, de nem fordította el a tekintetét a tájról.

-Beszélni szerettem volna veled – fordult a bátyja felé.

-Tényleg? – kérdezte gúnyosan. – Tegnap még mintha nem lett volna kedved…

-De én most szeretnék beszélni!

-Én meg tegnap szerettem volna – fordult összeszűkített szemekkel az öccse felé. – Egész nap, nem, egész héten az emeleti szobában pushadtál, miközben mindenki más dolgozott. Én is hulla fáradt vagyok, anya is hulla fáradt és képzeld, minket is lesokkolt Gordon halála, ellenbe te úgy tűnik rohadt jól elvagy odafent…

Bill hirtelen leblokkol, nem tudott mit mondani, de még ha tudott is volna sem biztos, hogy jöttek volna ki hangok a torkán.  Ma ez már a második alkalom volt, hogy a könnyeivel küszködött. Ez a Tom teljesen más volt, mint akivel tegnap beszélt.

Nem tudott és nem is akart mentegetőzni, így felállt és futólépésben visszament a farmra.

                Tom nézte, ahogy eltávolodik, majd eltűnik a fák közt. Lehet, hogy megbántotta, de ezt ki kellett mondania. Nem hazudott neki, tényleg hulla fáradt volt már és megvislet, és eldöntötte, hogy nem fog könyörögni Billnek, hogy kitolja a seggét a házból.

Még egy darabig nézte a naplementét, majd miután megállapította, hogy ez dög unalom, felállt és ő is visszabaktatott a házhoz. Mire visszaért, már eléggé sötét volt, így felkapcsolta a teraszon a világítást. Ahogy végignézett az udvaron, szinte azonnal szemet szúrt neki, hogy hiányzik a kocsi.

-Anya! – kiáltotta, majd besietett a házba.

                Andreas még vetett egy utolsó pillantást a tehenekre, majd becsukta az ól ajtaját és Billhez fordult.

-Na, kész vagyok – jelentette ki büszkén, majd a virágtartó ládába dobta a kesztyűit. – Bejössz?

-Inkább maradjunk idekint – javasolta a másik, majd követte Andreast egészen egy tűzrakóhelyig, ami padokkal volt körülvéve. Miután leültek, Andy levegővételnyi időt sem hagyva megszólalt.

-Szóval…

-Szóval?

-Hallgatlak! – csapta össze a tenyerét, mire Billt kissé kirázta a hideg.

-De már mindent elmondtam – A fekete hajú elhelyezkedett a padon, amit a nap sugarai előre felmelegítettek neki.

-Oh… Ennyi? – nézett nagy szemekkel Andreas.

-Mi az, hogy ennyi? – csattant fel Bill.

-Jó, bocsi… De szerintem Tomnak volt igaza, már megbocsáss – emelte fel védekezőn a kezeit a szőke.

-Erre én is rájöttem, de mit tehetnék?

-Mit szeretnél, mi legyen? – kérdezte Andy.

-Őszintén? – húzta el a száját. – Azt akarom, hogy minden a régi legyen.

-Az időt nem tudod visszatekerni, Bill…

Csak olyanokat tudsz mondani, amit én is tudok, kérdezte gondolatban Bill. – Arra gondoltam, hogy segítek Tomnak a farmon vagy kezdés képpen bevásárlok reggel anya helyett. Minden esetre majd az idő megoldja…

-Ja, talán – ráncolta a szemöldökét Andy. – Nézd, nem akarlak megbántani, de az idő nem old meg mindent. Talán jobb lesz, talán nem, de tenned kell érte, hogy az legyen. Ha nem teszel semmit, mintha mi sem történt volna, akkor valószínűleg nem lesz jobb, és lehet, hogy Tom még jobban megharagszik. Nem tudom mit kéne tenned és nem is akarom megmondani. Nem ismerem annyira őt, mint te, elvégre is az ikred és… ahj, érted miről beszélek, nem?

-Nagyjából – mondta bizonytalanul Bill.

-Minden esetre, ne hagyd magad! Tegyél azért, hogy jobb legyen! – mondta bíztatóan mosolyogva Andreas.

Könnyű azt mondani, mondta magában Bill. – Azt hiszem, megpróbálok…

-Akkor minden rendben – mosolyodott el még jobban Andy.

-A dolgok nem mennek ilyen gyorsan… - sóhajtotta a másik. Még pár percig beszélgettek, Andy megállás nélkül mondta a bíztató, ám naiv szövegeit, majd mikor már teljesen besötétedett és a hold is feljebb kúszott az égen, Bill elbúcsúzott, majd hazaindult.

                Tom kint ült a teraszon, amikor a fák közt két fénylő pontot vélt felfedezni, amik egyre csak közeledtek. Amikor a kocsi megállt a ház előtt, a raszta felugrott a hintaszékből és az öccse elé rohant.

-Hol voltál? – kiáltott rá.

-Andreasnál – felelte, miután becsapta maga mögött az ajtót.

-És nem akartál véletlenül szólni róla, hogy elmész és elviszed a kocsimat? – kérdezte, de a szeméből nem düh áramlott.

-Csak… Ne haragudj! Nem gondolkodtam – harapott az ajkába Bill. A másik nagyot sóhajtott, majd végigmérte őt és a kocsit.

-Legalább nem törtél össze semmit – sóhajtotta. – Ugye?

-Nem – forgatta a szemeit, majd elment Tom mellett és elindult be a házba, de a másik megragadta a karját és visszarántotta. – Mi az?

-Még nem fejeztem be, ne menj el! – mondta. – Anya aggódott érted…

-Majd bocsánatot kérek tőle.

-Majd?

-Most! – morogta Bill. Már kezdte unni a beszélgetést, és ezt Tom is látta.

-Én is aggódtam – vallotta be, mire egy kérdő tekintetet kapott. – Nem tudtam, hogy hova mentél és miért. Azt hittem miattam mentél, mert felhúztalak. De ki kellett mondanom!

-Tom, ha akarnék se tudnék rád haragudni – csúszott ki egy mosoly kíséretében Bill száján, majd amint rájött, hogy mit mondott, lehajtott fejjel bemasírozott a házba. Tom csak meglepett tekintettel nézett utána, majd végül ő is követte.

________________________________________________________________________________________________________________________________________

Szerzői megjegyzés:  Sziasztok :) Szeretném, ha leírnátok kommentbe a véleményeteket, mert szeretném hallani mit gondoltok mind a részről, mind a sztoriról, de ne a chatbe írjátok, mert ott elveszik egy idő után :) Előre is köszi, Lara

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.