-Sziasztok, srácok! – kiáltott vissza még egyszer Agatha a hajóból, ami immáron elindult vissza a kikötőbe. Theodor még mondott valamit Tomnak, mielőtt elment, de Bill jobbnak látta, ha nem kérdez rá. Valószínűleg okkal csak négy szem közt osztotta meg vele a mondanivalóját. Ha el akarja mondani, elmondja, ha nem, akkor pedig ő nem fogja erőltetni.
Főleg, hogy újra kettőjüké a sziget…
-Nem megyünk vissza? – fordult felé Tom, mire Bill csak bólintott egy nagyot és kitárta a karjait.
-Vihetsz! – kiáltott fel vigyorogva. – Megengedem!
Tom a szemét forgatva felkapta, majd lassan visszasétált vele a házba. Nem lett konkrét diagnózis, így annyiban maradtak az orvossal, hogy pihentesse a lábát. Ez annyiban merült ki, hogy mindenhova Tom cipelte, ami Billt legkevésbé sem zavarta.
-Miért pont a lábadat cseszed el mindig? – tette fel a költői kérdést Tom, miközben óvatosan lerakta a rasztát a kanapéra.
-Hát, mert… - kezdett bele, de megállt a mondat közepén és fülelni kezdett. – Te is hallod ezt?
-Mit? – kezdte el hegyezni a fülét Tom is.
-Basszus! Csörög a mobilom! – kiáltott fel Bill. Az idősebb gyors léptekkel el is indult a másik szobája felé. Ahogy közeledett, ő is meghallotta az ismerős dallamot. Benyitott a szobába és gyorsan körülnézett. Átnézte az asztalt, az ágyat és a földet is, de nem találta a mobilt.
-Hol van? – ordított le Billnek.
-Mi?
-A mobilod. Hol van? – ismételte, immáron torka szakadtából.
-A szekrény tetején – jött a válasz. Tom abban a pillanatban a szekrénynél termett és elkezdett tapogatózni a tetején, de ott sem volt a poron kívül semmi. – Itt nincs!
-Te komolyan megnézted ott? – röhögött fel odalent Bill. A következő pillanatban a mobil csörgés elhallgatott. – Basszus. Oké, öhm… a füzet alatt az asztalon.
-Melyik füzet? – sétált az asztalhoz Tom.
-Nem tudom. Valamelyik…
-Még jó, hogy itt laksz… - suttogta magában Tom, majd felforgatta az össze füzetet, mire megtalálta a telefont az egyik zöld alatt. – Megvan! – kiáltotta, majd leszaladt vele a földszintre. – Ki keresett?
-Oh, Gustav – mosolyodott el Bill a név láttán. – Őt visszahívom.
-Ki az a Gustav? – kérdezte gyanakvó tekintettel Tom, amit a fiatalabb nem látott, ugyanis a mobilja kijelzőjét nyomkodta.
-Kiskoromban szomszédok voltunk. Az egyik legjobb haverom. Mondjuk, egy ideje már nem hallottam róla… – magyarázta a raszta, majd húzott még egy utolsót a képernyőn és a füléhez emelte a mobilját. Amíg ő telefonált, Tom kiment a teraszra és leült a székébe. Mert igen, az az ő széke, ő szokott benne ülni, kész!
Valahogy nem tetszett neki a gondolat, rossz előérzete volt. Egy régi haver, aki egyszer csak előtűnik a semmiből. Nem ismerte Gustav- ot, így egy szava sem lehetett. Az is lehetséges, hogy egy egész kedves figura. Valahogy mégis legszívesebben berohant volna és kicsapta volna Bill kezéből a mobilt.
-Aha… Igen, persze… Görögországban. Még nagyjából két hónapot maradok… Nem, egyáltalán nem… Anyáék… Nem tudom, de azt hiszem tavaly…
Nagyjából 2- 3 percig folyamatosan beszéltek. Mikor Bill lerakta a telefont, Tom abban a pillanatban ott volt mellette.
-Na, mi akart? – kérdezte.
-Tessék? – fordult felé szórakozott tekintettel. – Úgy érted „miről beszéltetek”.
-Nem mindegy? – ráncolta idegesen a szemöldökét. – Miről volt szó?
-Csak megkérdezte, hogy vagyok és mi újság velem – mondta kicsit megszeppenten Bill. Azt már inkább nem mondta el, hogy Gustav is mesélt magáról…
-Akkor oké – bólintott a másik, majd egy mosolyt erőltetett az arcára.
-Valami baj van?
-Nem, semmi – mondta. – Gyere, felviszlek a szobádba!
-Hát… oké.
-Nem mondod komolyan? – verte Bill a fejét az asztal lapjába, majd visszafordult a tükörhöz. – Végre elkezdtem megoldani egy problémát, erre lett még egy? Mi a fasz baja van már megint?
Az ajtó felé nézett egy pillanatra. Csukva volt, és a zuhanyzóban folyó víz hangját is lehetett hallani. Folytathatta volna a monológját a tükörképével, de inkább egy morgással elővette a füzetét. Amíg nem jön Tom, hogy kivigye a pavilonba, addig jó lesz a szobájában is.
Ahogy kilépett a meleg víz alól, gyorsan nyúlt is a törülközőjéért. Amennyire lehetett megtörülközött, majd a dereka köré csavarta és összeszedve a cuccait visszament a szobájába. Még mindig nem értette mi baja Gustavval. Azok alapján, hogy csak úgy felhívta Billt, mert már rég hallott felőle, nem tűnik az új Osama Bin Laden- nek. Miután felöltözött, úgy látta jónak, hogy kiengeszteli Billt egy kis aprósággal. Fogta a laptopját és bekopogott a rasztához.
-Gyere be! – jött a válasz a túloldalról.
-Ezt hoztam – mondta, majd rátette a laptopot Bill füzetére, mire csak egy lemondó sóhajt kapott. – Ma este használhatod a netemet, amire akarod.
Bill elmosolyodott az ötlet hallatán, majd a szemöldökét ráncolta. – Várj! Amúgy nem használhatnám?
-Nem.
-Oh… - bólintott, majd végignézett a laptopon. – És hogyhogy most odaadod?
-Gondoltam legyen egy olyan estéd is, amikor nem a füzeteid fölé görnyedve kaparod tele a lapokat – rántott vállat Tom.
-Ez… kötői volt – bólogatott elismerően Bill, majd felnevetett.
-Erre szükséged lesz, ha netezni akarsz – nyújtotta át a hordozható mobilnetet, amit Bill egyből be is dugott a megfelelő csatlakoztatóba. – Jó szórakozást!
-Nem maradsz? – nézett fel rá Bill, miközben a gép elkezdett ébredezni.
-Maradhatok is – mosolyodott el Tom, majd áthozott egy széket a saját szobájából és leült Bill mellé. Egy darabig nézte, ahogy számára ismeretlen embereknek írogat vissza, és sorra nézi végig a különböző oldalakon levő fiókjait, de egy idő után ez is unalmassá vált, így elkérte a raszta egyik füzetét és elterült az ágyon. Már épp kezdett elmerülni a sztoriban, amikor mellette Bill felkiáltott.
-MI A… anyád szűz!
-Mit csinálsz? – ült fel röhögve Tom, majd odalépkedett a raszta mellé.
-Épp írtam vissza az egyik ismerősömnek, amikor felugrott egy másik üzenet. Az egyik haverom küldött egy videó linket, hogy nézzek bele. Elkezdtem hallgatni a háttérben, és nagyjából a második percnél kezdtem el figyelni. Most tart az ötödik percnél és… agyfasz van – magyarázta szórakozottan Bill.
-Mi van a videóban? – kérdezte Tom vigyorogva.
-Egy interjú egy bandával, de a két riporter csaj olyanok, mint két Mari néni – mondta Bill, mire Tom felröhögött. – De komolyan! A szőke mond egy random dolgot, mire a másik: „A végén még ezt a nevet kapja az új album…”. Meg amikor ugyan az a csaj mondogatja a másiknak, hogy „Hányszor mondtam már, hogy ne lopd el a gondolataimat…”. És gondolj bele: „Marikám, a számból vetted ki a szót..” – magyarázott tovább Bill. - UGYAN AZ!
-Jól van, nyugi – röhögött tovább Tom. – Látom elvagy…
-Nem értem miből gondolod… – forgatta a szemeit Bill. – Meg amikor a vörös csaj nem tudja kimondani, hogy „schrei”. Próbálja, próbálja, de leginkább csak brekeg.
-Oké, szerintem hagylak – állt fel Tom, majd még mindig vigyorogva újra elhelyezkedett az ágyon. Bill még órákig nem szállt le a laptopról, így Tom ráhagyta a dolgot és elaludt az ágyán. Reggel arra ébredt, hogy Bill szorosan mellé bújva alszik.
|