Reggel kivételesen korán kelt fel, nagyjából a nappal egy időben. Billnek aznap este rémálma volt, és ahogy abból felriadva kinézett az ablakon látta, hogy még épp, hogy csak pirkad. Nagyot sóhajtva felállt, és előkapkodott pár lengébb ruhát. Ugyanis, ha Bill egyszer felkel, onnantól kezdve nem tud visszaaludni. Főleg egy ilyen kusza, érthetetlen rémálom után. Nem is tudta igazán, hogy mi történt, csak értelmetlen, futurisztikus és irreális képek követték egymást. Nem lehetett követni semmi féle történetet, és egy írónak ez volt a legtaszítóbb. A történet és annak leírása adta, illetve adja nekik az örömöt, és ennek ellentéte kissé riasztó lehet. És Billnek az volt…
Ahogy halk léptekkel leballagott a konyhába, megeresztette a csapot, és teleengedte a legközelebb kézre eső, tiszta poharat vízzel. Ahogy a pohár egyre csak telt, a tegnap eseményei pörögtek a fejében megállíthatatlanul. Kivételesen nem azon járt a feje, hogy hogyan írná le. Inkább azon agyal, hogy mi üthetett belé? Ő nem szokott ilyen spontán lenni. Igen, persze… Vannak hirtelen, égből kapott ötletei, de mielőtt megvalósítja őket, mindig belegondol, hogy mit csinál. Most pedig, mint egy szerelmes tini lány, szaladt Tom után. Mit gondolhat róla? Valószínűleg semmit, mert alszik. Meg amúgy is, gondoljon, amit akar. Billt nem érdekli, legalábbis ezzel nyugtatta magát.
Gyorsan lehúzta a pohár vizet, ezzel felfrissítve magát, majd kiosont a teraszra. A reggeli szellő lágyan simogatta az arcát, miközben a nap gyenge fénye még épp, hogy csak kilátszott a fák mögül. Bill az ilyen időt szerette a legjobban. Amikor meleg van, de hűt a szél. Amikor nem süt a nap, de világos van, legalább annyira, hogy normálisan lásson az ember. Ezért szeretett az erdőben és a folyóparton bóklászni gyerekkorában az eső előtt. Fújt a szél és a beborult ég miatt világos volt, de a nap nem sütött. Tökéletes volt, és rengeteg ihletet adtak az ilyen séták.
Nosztalgiázás közben leült abba a hintaszékbe, amibe Tom szokott ücsörögni. Vitathatatlanul kényelmes volt, de a pavilon hajnali fényekkel bevilágított látványa azonnal elterelte a figyelmét. Gyors léptekkel indult meg a kis faépítmény felé, és amint odaért, eltátotta a száját.
A tó közepén egy hattyú fürdött. Hibátlan, hófehér tollait rendezgette. Néhol bevizezte a csőrét, és úgy simítgatta el a szétálló darabokat. A csillogó víztükrön ott úszott ez az angyali szépség, és amikor kiszúrta Billt – ebben nem volt biztos – olyan hangot adott ki, mintha nevetne rajta. Lehet, hogy csak a reggeli félig kómás állapot miatt hitte azt, de akkor nagyon úgy tűnt, hogy a hattyú kiröhögte Billt.
-Mi olyan vicces? – nézett rá keresztbe font karral. Morcosan bámultak egymásra pár pillanatig, majd elsőként a hattyú unta meg ezt a játékot. Kecsesen elfordította a fejét és messzebb úszott a pavilontól. Bill csak hümmögött egyet, majd épp indult volna vissza a házba, amikor beleütközött valamibe. Ahogy az orrát dörzsölgette, fenézett az útjába álló arcára és összeszűkítette a szemeit.
-Hogy az a… komolyan! Kolompot kötök a nyakadra!
Tom felnevetett. – Nem elég a csengő?
-Nem! – dobbantott Bill. – A kolompot messziről meghallom, de a csengőt kijátszod. Nem tudom hogyan, de megoldod. Biztos vagyok benne…
Egy darabig csak farkasszemet néztek, majd mindketten elröhögték magukat.
-Mióta vagy fent? – nézett végül rá Tom.
-Oh, csak nem rég keltem fel.
-Hogyhogy?
-Rémálmok – vont vállat Bill, majd folytatta. – De addig is megismerkedtem egy hattyúval, akit nem szeretek.
-Daisy- re gondolsz? – nézett át Bill válla fölött. Egy darabig kereste a tekintetével a madarat, majd ahogy megtalálta, mosolyogva intett neki, mint egy régi jó barátnak. Daisy csak egy hangos kiáltással válaszolt. – Ő ártalmatlan…
-De kiröhögött! – nyafogta Bill. Tom értetlen arcot vágva ráncolta a szemöldökét.
-Egy hattyúról beszélünk…
-De akkor is! – toporzékolt. – Engem kiröhögött! Hogy merte? Csak tudnám miért…
Tom hozzá akart valamit szólni, de ahogy elnézte Bill arckifejezését – ami nem volt épp a legbarátságosabb – inkább lenyelte.
-Kint maradsz még vagy… - intett a fejével a ház felé Tom, miközben az üres hasára mutatott.
A raszta a szemét forgatta. – Igen, csinálok reggelit. Mondjuk nem értem, hogy nem vagy képes egy kibaszott kenyeret betenni a pirítóba, de jól van…
-Mondtam már, hogy szeretlek – nézett rá vigyorogva Tom, mire a másik csak röhögve vállba verte.
A reggeli után ismét nem nagyon beszéltek, pedig lett volna miről. Minden esetre Tom bezárkózott a szobájába, Bill pedig a pavilonban írt. Így telt a délután, és úgy tűnt az este is ilyen lesz.
Bill már épp a fürdéshez készülődött. Gyorsan át is ballagott a fürdőbe. Levette a ruháit és beállt a zuhany alá. Amikor viszont nyitotta volna a csapot, abból csak hideg víz folyt ki. Mivel forró vízre számított, fel is sikoltott, amikor egy adag olvasztott jégtócsa folyt a nyakába.
Gyorsan elzárta a vizet és egy törülközőt magára kapva bekopogott Tomhoz.
-Nyitva, gyere be! – kiáltott ki. A halk, kopogó hangokból ítélve ismét csak a laptopját nyomkodta.
-Öhm… lehet, hogy nem kéne – harapott az ajkába. Pár pillanatnyi csönd után jött csak válasz.
-Nyugodtan gyere be – mondta lágy, megnyugtató hangon. – Láttam már érdekes dolgokat…
-Hát, jó… - motyogta magában Bill, majd lassan benyitott. Ahogy azt sejtette, Tom a billentyűzetet nyomkodta, ahonnan fel sem nézett, amíg Bill helyet nem foglalt mellette. Csak egy törülköző volt a derekára tekerve, így Tom többször egymás után is végigmérte, ami miatt Bill el is pirult kicsit. Aztán egyszer csak Tom szeme megakadt egy ponton, Bill csípőjén.
-Neked tetkód van? – kérdezte.
-Jah – sóhajtotta Bill. – Nem tetszik?
-De, csak…
-Csak?
-Nézd, nem akarlak megbántani, meg semmi, csak… - hezitált, de végül nagy levegőt vett és fájdalmas arckifejezéssel Bill szemeibe nézett. – Miért pont egy csillag?
-Mi a baj a csillaggal? – szaladt fel meglepetten a szemöldöke.
-Hát, csak… gagyi.
-Gagyi?!
-Igen! Mármint… egy koponya, egy gitár, valami írás; az menő – mondta. – Egy csillag? Az csajos.
Bill erre csak a szemét forgatva morgott valami „kösz” félét, aztán visszatért az eredeti témához.
-A lényeg, hogy nincs meleg víz – jelentette be, mire Tom csak értetlenül pislogott rá. – Most mi van?
-Semmi – vont végül vállat, majd visszafordult a képernyőhöz. Bill néha igazán nem tudott kiigazodni a srácon.
-Hát jó, de én nem fürdök hideg vízben – emelte fel védekezőn a kezét.
-Szar ügy – morogta Tom.
-Na, jó! – csapott a térdére Bill. – Most mi bajod van?
-Semmi – vont vállat Tom.
-Oké, akkor szia – mondta Bill és már állt is volna fel, hogy sértődötten kitrappoljon a szobából, de egy kéz megragadta a csuklóját és visszarántotta.
-Várj! – sóhajtotta Tom. – Csak… Holnap este már nem leszek itt, és te csak azzal vagy elfoglalva, hogy nincs meleg víz?
Tom fején találta a szöget. Bill egész nem erről akart beszélni, de vagy nem volt rá alkalma, vagy elfelejtette. Minden esetre érintetlen maradt a téma, és most hogy felszínre tört, Bill azt kívánta bárcsak ott is maradt volna.
-Ne haragudj! – hajtotta le a fejét. – Én csak nem akarok erre gondolni.
-De miért? Nem fontos neked, vagy…
-Már hogy ne lenne fontos! – vágott közbe. – Csak ez olyan… szomorú. Mármint, hogy elmész.
Tom elmosolyodott. – Kétnaponta visszajövök majd!
-De az nem ugyan az… - sóhajtotta.
Egy darabig csak csendben ültek és bámulták a takarót, majd Tom törte meg a csendet.
-Ha gondolod, megkérhetjük Agatha- t, hogy hadd maradhassak. Elmehetnék délelőtt, hogy megvegyek minden. Délre vissza is érnék minimum.
-Tényleg megtennéd? – hüledezett Bill.
-Persze – bólintott Tom. – A kedvenc rabszolga hajcsáromért bármit…
Bill erre elvigyorodott. – Köszi!
-De kell egy jó indok – sóhajtott Tom. – Az neki nem elég, hogy „csak úgy”.
-Majd gondolkodom rajta.
-Én is – mosolygott rá Tom. – Jó éjt!
-Mi? Máris elküldesz? – röhögött fel Bill.
-Maradhatsz, ha akarsz… - vetette fel Tom, mire a raszta kérdés nélkül belement.
Jó darabig beszélgettek még. Nézegettek videókat, hallgattak zenét és este, miután Bill felvette a pizsamáját, együtt aludtak el.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó