Másnap reggel Bill jobb szeme körül egy nagy lila karika volt. Amint ezt meglátta a tükörben, legszívesebben beleütött volna, hogy széttörjön. Próbálta sminkkel eltűntetni, de csak halványítani tudta. Aztán eszébe jutott, hogy lefesthetné festékkel, de rájött, hogy ez sem túl kifizetődő ötlet. Végül egy nagy lila monoklival lépett be az osztályterembe, ahol Tom mosollyal az arcán várta. Aztán, amikor közelebb ért a fiúhoz, a mosoly eltűnt.
-Mi történt? – kérdezte kidülledt szemekkel. Bill ledobta a padra a táskáját, majd kihúzta a székét és leült.
-Eltalált egy focilabda – hazudta Bill. Kezdte érteni, miért nem akarta Tom elmondani a titkát. Még nem bíznak meg eléggé egymásban ahhoz, hogy ilyesmiket megosszanak a másikkal.
-Ennyire? – ráncolta a homlokát a raszta. – És a nyakad?
Bill hirtelen a nyakára tapasztotta az ujjait. Fájt az érintés, de nem látta mi van ott. Gyorsan elszaladt a mosdóba, hogy megnézze. Tom követte.
-Jesszus! – nyögött fel, miután meglátta az ujjnyomokat. Mintha az a férfi fojtogatta volna, miután elájult. Lehet…
-Akkor? Elmondod mi történt tegnap? – dőlt Tom az ajtófélfának. Kifejezéstelen arccal nézett a fiatalabbra. Ekkor futó léptek zaja kezdett közeledni, majd megállt az ajtóban.
-Titeket mindig itt talállak – mondta köszönésképpen Georg. A raszta vetett még egy pillantást Billre, majd szó nélkül visszaballagott a terembe.
-Ennek meg mi baja? – kérdezte lihegve Georg, de a fekete hajú csak vállat rántott.
Az órák ismét jól teltek, habár a tanárok most már feszítettek a hurkon azzal, hogy főleg a tananyaggal foglalkoztak. Billtől senki sem kérdezte meg mi történt a szemével és a nyakával, de talán jobb volt így. A fiú nem akart beszélni a dologról. De Tom! Ő nem hagyta annyiban. Amikor találkozott a tekintetük, a szemében még mindig látszódott ugyan az, ami reggel is benne volt. Mintha egyszerre mondott volna sokat és mégis keveset, gondolta Bill.
Az ebédszünetnél megint egymás mellett ültek. Amíg Gustav elmesélte, hogy milyen jól szórakoztak tegnap délután, a két fiú nem szólt egymáshoz. Majd amikor a szőke fiú befejezte a mondandóját, Tom felállt, elvitte a tálcáját, majd elment. Bill egy darabig tanakodott, hogy utána menjen- e, de végül ottmaradt a két G- vel. Aztán mikor már ők is elmentek haza nem tehetett mást, meg kellett keresnie a rasztát. Elvégre közös programot beszéltek meg aznapra.
Elvitte a tálcát, felkapta a táskáját és elindult az udvar felé, azonban nem jutott sokáig, mivel a folyosón elkapta őt Patrick.
-Kaulitz! – mutatott Bill felé. – Ide!
A fiú nagyokat pislogva megindult Patrick- hoz, majd odaérve oldalra billentette a fejét, mint a kiskutya, aki nem ért valamit.
-Neked haverod az a Thomas gyerek, nem? – nézett Billre fenyegetően. Igaz, hogy alacsonyabb és fiatalabb volt, de ijesztően tudott nézni azokkal a zöld szemeivel.
A fekete hajú csak bólintott. – Tom!
-Lényegtelen… - forgatta a szemét. – Mondd meg neki, hogy hívja fel ezt a számot! – nyomott a kezébe egy papír fecnit, amire egy mobilszám volt ráfirkantva. De mielőtt megkérdezhette volna, hogy kié ez a szám és miért kell Tomnak felhívnia, Patrick eltűnt.
Tovább sétált, majd kiért az udvarra, ahol Tom már várt rá azon a padon, ahol tegnap is üldögéltek. Amikor meglátta Billt közeledni elmosolyodott.
-Na, végre! – pattant fel. – Azt hittem már sosem érsz ide…
-Csak összefutottam Patrick- kal. Ezt küldi neked – nyújtotta át a cetlit. A raszta egy darabig nézegette, majd zsebre vágta.
-Menjünk! – mondta, majd megigazította a sapkáját és elindult a kapu felé.
-Hova is megyünk pontosan? – kérdezte Bill, miközben próbált lépést tartani.
-Majd meglátod… - vigyorodott el Tom.
-Ugye nem akarsz megerőszakolni? – húzta össze a szemöldökét Bill, mire a raszta elnevette magát.
-Ha nagyon ragaszkodsz hozzá…
-Pfuj! – nyögött fel.
-… még akkor sem!
Az út többi része csendben telt. Tom hallgatása csak szította Billben a kíváncsiság tüzét. Végül egy panelház mellett álltak meg. A raszta felnézett, majd a fiatalabbhoz fordult.
-Hát… itt lakom – mondta, miközben nagyot sóhajtott.
-Aranyos – jegyezte meg Bill, mire mindketten felnevettek.
-Gyere! – intett a fejével Tom, majd bepötyögte a kapukódot és felsétáltak a lépcsőn. A második emeleti ajtók egyikén ott virított a „Gordon Trümper” feliratú tábla. A raszta egy lassú mozdulattal kinyitotta az ajtót, majd beinvitálta Billt. Odabent teljesen sötét volt. Miután Tom becsukta az ajtót az ablakhoz sietett és felhúzta a rolókat.
-Gyere! – mondta ismét, majd karon ragadta Billt és berántotta az egyik ajtón. Egy szűk szoba volt odabent. A falak narancssárgára voltak festve. Egy ágy volt bent, egy asztal, mellette egy székkel és egy szekrény. Tom lerántotta Billről a táskát és a sajátjával együtt ledobta a földre, majd ő is elterült az ágyon. A fiatalabb megszeppenve ácsorgott egy helyben, majd óvatos léptekkel odasétált a székhez és leült. Tom nyújtózott egyet, majd intett Billnek, hogy maradjon, ő pedig kiszaladt a szobából. Hamar vissza is tért, kezében két flakon kólával, amiket lerakott az asztalra, majd újra elment. Ám ezúttal egy tálcányi muffint egyensúlyozva lépkedett vissza. Azokat is lecsapta, majd becsukta az ajtót. A szekrényhez ugrott és egy színes papírzacskót húzott elő, amik egy pillanat múlva Bill kezébe nyomott. Miután lehuppant az ágyra észrevette, amint a fekete hajú zavart, értetlen tekintettel pislog rá.
A raszta felnevetett.
-Boldog Pótszülinapot! – kiáltotta, majd Billre mosolygott.
Szegény fiú, azt sem tudta mit reagáljon erre. Örüljön vagy ne? Tom ezt tényleg azért csinálta, hogy pótolja azt, amit Simone elfelejtett?
-Miért… ? – Bill értetlenül a rasztára, aki csak rántott egyet a vállán.
-Miért ne?
-De…
-Bill! – nézett a szemébe Tom. – Bontsd már ki azt a kibaszott ajándékot és örülj egy kicsit! Nem azért csináltam, hogy itt üljek és neked magyarázkodjak.
A fiatalabb elnevette magát, majd nekiállt bontogatni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó